Nagyvilág

Ciprasz javaslata: 30 százalék leírása, 20 év türelmi idő

Alekszisz-Ciprasz(1)(960x640).jpg (Array)
Alekszisz-Ciprasz(1)(960x640).jpg (Array)

A görög miniszterelnök pénteken kifejtette, hogyan tennék fenntarthatóvá az ország adósságállományát.

Ciprasz pénteken, a népszavazási kampány finisében újabb televíziós beszédet intézett a görög nemzethez. Beszédében a görög adósság 30 százalékának leírását és 20 éves türelmi időszakot javasolt.

A miniszterelnök üdvözölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön közzétett jelentését, amely véleménye szerint igazolja a görög kormány azon döntését, hogy elutasította a hitelezőknek az adósságszolgálat könnyítését nem tartalmazó javaslatatcsomagját. Ismét arra kérte honfitársait, hogy szavazzanak nemmel a vasárnapi referendumon, mondjanak nemet “a zsarolásra és az ultimátumokra”.

A Nemzetközi Valutaalap a múlt héten készített – tehát a hétvégi és az e heti események hatásait nem tükröző – jelentésében megállapította, hogy Görögország adóssághelyzete fenntarthatatlan, ezért a hitelezők által megkövetelt reformok végrehajtása mellett 2018 végéig további 50 milliárd eurós külső finanszírozásra és fennálló hiteleinek átütemezésére, rosszabb esetben újabb jelentős adósságelengedésre lesz szüksége pénzügyi helyzetének stabilizálásához.

Varufakisz: a megállapodás nem függ a népszavazástól

0Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter pénteken az RTÉ írországi rádiónak nyilatkozva kijelentette, hogy karnyújtásnyi távolságra került a hitelezőkkel való megállapodás, és az nem függ a népszavazás kimenetelétől. A miniszter azt állította, hogy a háttérben ezen a héten is folytatódtak a tárgyalások az európai intézményekkel, ő maga is beszélgetéseket folytatott az Európai Bizottság és az Európai Központi Bizottság vezetőivel. Hozzátette, hogy a görög kormány és hitelezők álláspontja nagyon közel áll egymáshoz a költségvetési politikát és a reformokat illetően, a nézeteltérések az adósságszolgálat enyhítését illetően maradtak fent.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik