Nagyvilág

Rekordszámú menekült kelt át a tengeren

menekült (Array)
menekült (Array)

Csaknem dupla annyian hagyták el veszélyes otthonukat hajóval, mint tavaly. Majdnem kétezren vesztek hullámsírba fél év alatt.

Rekordszámú, 137 ezer migráns kelt át az idei év első hat hónapjában a Földközi-tengeren, ez 83 százalékkal több, mint 2014 azonos időszakában – közölte szerdán az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága.

“Reménytelen emberek kétségbeesett lépésekhez folyamodnak” – mondta a friss jelentést ismertetve Brian Hansford, az UNHCR szóvivője, majd hozzátette, hogy számításaik szerint a közeljövőben sem fog elapadni az áradat.

A legtöbben a polgárháború sújtotta Szíriából érkeztek Európába, a vizsgált időszakban mintegy 44 ezer szíriai állampolgár ért partot a dél-európai országokban. A közel-keleti országot a jelentés szerint Eritrea és Afganisztán követi, de sokan érkeznek Szomáliából, Nigériából, Irakból és Szudánból is. Szakértők szerint a bevándorlók számának ilyen mértékű növekedéséhez a kaotikus líbiai helyzet is nagyban hozzájárul.

“Miközben nő az érkezők száma, a befogadókapacitás és a befogadás feltételei továbbra sem megfelelők” – figyelmeztetett Hansford. “Ez egy regionális probléma, amely regionális választ és regionális szolidaritást igényel” – hangsúlyozta.

A jelentés szerint a többség háborúk, fegyveres konfliktusok és üldöztetés elől menekül. “A tengeri úton Európába érkezők többsége a háború és az üldöztetés ellen keres védelmet” – mondta António Guterres, az ENSZ menekültügyi főbiztosa.

Az UNHCR szerint a Földközi-tengeren keresztül Európába érkezők közül 68 ezren Görögországban, 67 500-an pedig Olaszországban értek partot. Többségük Görögországból Nyugat- és Észak-Európa felé veszi az irányt a Nyugat-Balkánon és Magyarországon keresztül, június eleje óta naponta több mint ezren vágnak neki ennek az útnak a néhány héttel ezelőtti kétszázzal szemben.

Az UNHCR dicsérte az EU-országok azon döntését, amelynek értelmében az elkövetkező két évben 40 ezer menekültet helyeznek át a különösen erős migrációs célpontnak számító Olaszországból és Görögországból más uniós tagállamokba, illetve 20 ezer további, menedékre jogosult személyt telepítenek át az unióba meghatározott válságtérségekből, Szíriából, illetve Eritreából. A helyzetértékelés szerzői ennek kapcsán a menekültekkel és a legtöbb bevándorlót befogadó európai államokkal vállalt szolidaritás fontosságát hangsúlyozták.

Az év első hat hónapjában több mint 1867-en haltak meg a Földközi-tengeren, egyedül áprilisban 1308-an. A halálesetek nagy száma a kutatási és mentési tevékenység erősítésére sarkallta az Európai Unió vezetőit, amelynek következtében májusban hatvannyolc, júniusban pedig tizenkét ember veszett hullámsírba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik