Nagyvilág

Grazi ámokfutás: nem volt politikai vagy vallási oka

grazi ámokfutás (Array)
grazi ámokfutás (Array)

Felesége szerint agresszív, erőszakos ember volt az ámokfutó, de kiderült róla, hogy nem különösebben vallásos.

Sem vallási, sem politikai ok nem állt a két héttel ezelőtti grazi ámokfutás hátterében – közölte az elkövető védőügyvédje. Június 20-án egy 26 éves boszniai származású férfi terepjárójával a járókelők közé hajtott, hárman meghaltak, harmincan megsebesültek.

Az eset után kizárták, hogy a férfi tettének vallási okai lehetnek, de tanúvallomások alapján a nyomozásban vizsgálták ezt is, mint lehetséges indítékot. Arra jutottak azonban, hogy a férfi, bár közel állt az iszlámhoz, de nem volt különösebben vallásos. Az ámokfutó most különösen védett cellában van, mert attól tartanak, hogy kárt tesz magában. A következő napokban pszichiáter vizsgálja meg az elmeállapotát.

A hét elején a férfi felesége is megszólalt: az osztrák közszolgálati tévének arról beszélt, hogy férje még terhesen is bántalmazta, elvette az útlevelét, lelki és fizikai erőszakot is alkalmazott. A nő azt mondta: a férfi szülei is megfenyegették, ezért a hatóságok a szülőket is kihallgatták. Ők viszont tagadták a vádakat.

Vasárnap Grazban istentiszteletet és gyászmenetet tartottak a halálos áldozatok emlékére, a város főterén 12 ezren gyűltek össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik