Nagyvilág

Rejtélyes fejetlen állatok lepik el Kalifornia fővárosát

Ignácz Péter
Ignácz Péter

újságíró. 2015. 06. 30. 18:44

Teljesen értetlenül állnak a sacramentói hatóságok a bizarrként jellemzett eseménysorozat előtt.

Az év eleje óta már több mint egy tucatnyi lefejezett állatot találtak Sacramentóban, ahol legutóbb a hétvégén bukkantak lefejezett állati maradványokra az egyik vasúti töltés mellett – jelentette a helyi sajtó. A kecskét – mellette levágott fejével – egy zsáknyi tyúktetem, valamint egy szintén lefejezett patkány és egy fej nélküli harcsa közelében találta meg egy pár, akik egy eltűnt kutyát kerestek.

A helyi hatóságok egyelőre teljesen értetlenül állnak a sorozatos esetek előtt, és fogalmuk sincsen arról, miért tesz ki valaki lefejezett állatokat szerte a városban. Eddig már több kecskét, madarakat, nyulakat, egy bárányt, egy teknőst, sőt, még teheneket is találtak parkokban, félreeső helyeken és vasúti sínek mellett.

Gina Kepp, a városi állatmentő szolgálat szóvivője „bizarrként” jellemezte a sorozatot, hozzátéve, egyelőre nem tudni, hogy ez valamiféle vallási rituálé része-e vagy „valaki egyszerűen csak nagyon szereti állatok fejét levágni és olyan helyen hagyni azokat, ahol az emberek láthatják”. A vallási elméletet erősíti, hogy egyes tetemek mellett véres papírpénzeket, valamint karibi vallásokban használt kellékeket – írta a Reuters.

A hatóságoknak a legutóbbi eset kapcsán azonban már sikerült egy kis lépéssel közelebb kerülni a megoldáshoz, ugyanis egy térfigyelő kamera rögzítette, ahol egy nő kirakja a lefejezett kecskét a sínek mellé és egy szemtanú is jelentkezett.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hajléktalanok mutatták meg féltett vagyonukat

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.