Nagyvilág

Tunézia: szinte biztos, hogy segítettek a merénylőnek

tunéziai merénylet (Array)
tunéziai merénylet (Array)

A britek 16 rendőrt küldtek Tunéziába, a 2005-ös londoni robbantások óta ez a legnagyobb terrorelhárító akció. Megszólalt a merénylő apja is.

Szinte biztos, hogy Seifeddine Rezguinak segítettek végigvinni a tunéziai mészárlást, mondta a belügyminisztérium szóvivője, Mohamed Ali Aroui. Ezzel párhuzamosan azt is bejelentette, hogy a kormány fokozza a biztonsági intézkedéseket. 

16 brit rendőrt küldtek Tunéziába, miután a 38 áldozat nagy része brit nyaraló volt. Nagy-Britanniában is több százan dolgoznak az ügyön, a 2005-ös londoni robbantások óta ez a legnagyobb terrorelhárító akció. 

A rendőrség Razgui három szobatársát és apját is kihallgatja, de azt nem mondták, hogy bármi közük lehet-e a gyilkosságokhoz. A pénteki támadás volt az eddigi leghalálosabb Tunézia történetében. Rengeteg katonát és rendőrt vezényeltek az utcákra és a mecsetek köré. 

Seiffeddine apja egyébként azt mondta a sajtónak, hogy a szélsőségesek tönkretették a fia agyát az undorító ötleteikkel. Azt mondta, aznap, amikor az eset történt, épp visszament dolgozni a vasúthoz, majd négykor hazament. Rendőrök jöttek ki hozzá, de nem tudta, hogy miért. Azt kérdezték tőle, hogy nem látta-e a híradásokat. 

“Átérzem a családok fájdalmát és szégyellem magam. Szégyellem magam az anyja és az egész család nevében is” -mondta az apa. Szerinte a fiú mostanában új barátokat szerzett és egész nap az egyetemen, vagy kávézókban volt. Fogalma sem volt róla, hogy mikről beszéltek. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik