Nagyvilág

Mégis lehet ezzel a szerrel kivégezni Amerikában

kivégzés (Array)
kivégzés (Array)

A midazolam nevű szert befecskendezték, előbb elkábított, aztán ölt. Azonban nem volt biztos, hogy nincs eszméleténél a rab, miközben haláltusáját vívja. Szoros legfelsőbb bírósági döntés született.

Újabb nagy horderejű döntést hozott az amerikai legfelsőbb bíróság a BBC szerint: rábólintottak a sok vitát kiváltó midazolam szer használatára a kivégzéseknél. Azután vizsgálták felül a midazolam használatát, hogy a három amerikai államban is igénybe vett szer túl lassan hatott. A bíróság határozata szerint azonban nem sérti a kínzással összefüggő jogszabályokat a szer injektálása.

Három oklahomai elítélt indította el a Glossip vs. Gross néven ismertté vált pert, aminek során azt akarták bizonyítani, hogy a szer szedatív része nem éri el azt a fokú eszméletvesztést, ami alatt a kivégzendő rab ne érezné a fájdalmat és szenvedést agóniája közben. Szerintük ez pedig ellenkezik az amerikai alkotmány nyolcadik kiegészítésével.

A legfelsőbb bíróság azonban 5:4 arányban elutasították a felpereseket. Az egyik indoklás az volt, hogy a pert indító rabok nem tudtak megfelelő alternatívát találni arra, hogy kevesebb fájdalommal járó kivégzési módot találjanak. Az egyik ellenvélemény szerint egyébként a bíróságnak lassan inkább arról kéne tárgyalnia, alkotmányos-e maga a halálbüntetés.

A halálbüntetést alkalmazó amerikai államok azután kerültek bajba, hogy az Európai Unióban életbe lépett az a tiltás, miszerint nem lehet halálbüntetések végrehajtásához szereket exportálni. Egyes államokban alternatív szereket kezdtek használni, másokban olyan régi metódusokat, mint a gázkamra vagy a kivégzőosztag.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik