Nagyvilág

Cameron bejelentette a világok harcát

iszlam-allam(960x640).jpg (Array)
iszlam-allam(960x640).jpg (Array)

Az Iszlám Állam által képviselt brutális ideológia ellen a saját igazának erősítésével tudja legyőzni a Nyugat, aminek a fejekben kell megnyernie ezt a háborút szerinte.

A brit miniszterelnök szerint létében fenyegeti a nyugati civilizációt az Iszlám Állam (IÁ) terjeszkedése, ezért ugyanúgy kell harcolni ellene, mint a kommunizmus ellen a hidegháború idején. David Cameron a tunéziai merényletről a BBC rádiónak hétfőn kijelentette: nem is lenne szabad Iszlám Államként emlegetni a szervezetet, mivel az iszlám valamilyen eltorzított változatát próbálják érvényesíteni. Cameron szerint sok muszlim is elborzadva hallja, amikor őket Iszlám Államnak nevezik.

A brit kormányfő szerint valójában “mérgező ideológiájú halálszektáról” van szó, ami túl sok fiatal gondolkodásmódjára gyakorol befolyást Európában, Amerikában és a Közel-Keleten. A dzsihadista milícia ezért jelent egzisztenciális fenyegetést a nyugati világra – tette hozzá. Az IÁ elleni fellépés a jelenlegi nemzedék egészének küzdelme lesz, ebben a harcban minden rendelkezésre álló eszközt be kell vetni – mondta a brit miniszterelnök.

 

Cameron határozottan cáfolta azt a felvetést, hogy Nagy-Britannia részéről ez utóbbit nem lehet tapasztalni. A kormányfő kijelentette, a brit légierő az Egyesült Államok után a második legnagyobb kontingenssel vesz részt az Iszlám Állam elleni iraki légi műveletekben, és több légicsapást hajtott végre, mint a korábbi iraki konfliktusok idején. Azonban a legfontosabb eleme a harcnak “a szélsőségesség mérgező narratívájának” felszámolása.

Hozzátette, ugyanúgy, hogy ahogy a kommunizmus elleni küzdelem idején történt a hidegháború alatt, a Nyugatnak most is saját értékeit és narratíváját bevetve kell szembeszállnia ezúttal az IÁ által vallott ideológiával, miközben “természetesen nem szabad lebecsülni a katonai eszközök szerepét sem”.

Szerinte “egy rakéta meg tud ölni egy terroristát, de a jó kormányzás tud véget vetni a terrorizmusnak”. Ezért van szükség arra, hogy az iraki kormány a kurdok, valamint a szunnita és a síita felekezetek érdekeit egyaránt képviselje. Szíriában ennél sokkal bonyolultabb a helyzet, mivel Bassár el-Aszad elnök az IÁ terjeszkedésének egyik oka a szunnitákkal szembeni brutális bánásmódja miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik