Nagyvilág

Meglepte a görögöket saját kormányuk

Görög adósság (Array)
Görög adósság (Array)

A többséget meglepetésként érte a hír a népszavazásról, egyesek helyesnek, mások helytelennek, de a túlnyomó többség kockázatosnak tartja azt.

Fokasz Nikosz szociológus, az ELTE oktatója az MTI-nek elmondta: a piacon és az utcán is azt érzékelte, hogy az embereket erősen foglalkoztatja a kérdés, mindenütt azt taglalják, “hogyan fog kifutni ez az ügy”. Habár a népszavazás csupán véleménynyilvánító jellegű, Alekszisz Ciprasz kormányfő határozottan kijelentette, hogy a jövő hét vasárnapi szavazás eredménye szerint fognak eljárni.

A népszavazás arról szólna, hogy a trojka megállapodástervezetét elfogadják-e a választók. A kormány az elutasítás mellett állt ki. Valószínűtlen, hogy az emberek egy 9 milliárd eurós megszorító-csomagra igennel szavazzanak, és magam is arra hajlok, hogy ez lesz a népszavazás eredménye. Ugyanakkor sokakban felmerül a kérdés, hogy egy nem szavazat után mi lesz – fogalmazott a kutató.

A görög törvények szerint az érvényességhez 40 százalékos részvétel szükséges, ami Görögországban minden valószínűség szerint elérhető, hiszen a választásokon 60-70 százalékos részvétel a jellemző. Amennyiben a népszavazáson a javaslat elfogadása mellett szavazna a többség, akkor a kormány minden valószínűség szerint lemond, és új választásokat írnak ki – véli Fokasz Nikosz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik