Nagyvilág
Obama(1)(960x640).jpg (Array)

Putyin felhívta Obamát

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

újságíró. 2015. 06. 26. 08:09

Mindent megbeszéltek, ami fontos.

Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon felhívta Barack Obama amerikai elnököt, és megvitatta vele a kelet-ukrajnai helyzetet, a Közel-Keleten kiterjedt területeket elfoglaló Iszlám Állam terrorszervezet elleni fellépés kérdéseit, valamint Irán vitatott atomprogramjának az ügyét, közölte csütörtök este a Fehér Ház.

A fehér házi közlemény szerint a két államfő beszélt az egyre veszélyesebb szíriai helyzetről, és fontosnak nevezték, hogy a nemzetközi hatalmak (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország) megőrizzék az egységüket azokon a tárgyalásokon, amelyeket Iránnal folytatnak vitatott atomprogramjáról.

Mindketten szükségesnek nevezték, hogy meghiúsítsák a Szíria és Irak jelentős részét ellenőrző Iszlám Állam törekvéseit. Barack Obama ismét azt mondta, hogy Moszkvának teljesítenie kell az ukrajnai konfliktus rendezéséről kötött minszki megállapodásban vállalt kötelezettségeit, így ki kell vonnia összes katonáját és hadfelszerelését az ország területéről. Moszkva cáfolja, hogy részese lenne Kijev és az orosz ajkú szakadárok kelet-ukrajnai konfliktusának.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.