Nagyvilág

Párnával fojtotta meg feleségét, mert nem maradt csendben

Párna (Array)
Párna (Array)

Majd két napig élt együtt a holttesttel, mielőtt feladta volna magát a rendőrségen.

„Bilincseljenek meg és vigyenek börtönbe. Megöltem a feleségem.” Ezzel fogadta a lakásához kiérkező rendőröket a Dallas városában élő 34 éves Jonathan Edelen, aki elmondása szerint azért fojtotta meg nejét, mert a nő nem volt hajlandó csendben maradni – jelentette a CBS televízió.

A férfi elmondása szerint az egész azzal kezdődött, amikor felesége munka közben felhívta és kérte, hogy menjen hozzá haza. Miután közösen bevásároltak, veszekedni kezdtek otthonukban. Edelen arra panaszkodott, hogy felesége nem hagyta abba a dumálást. A férfi ekkor valamiért azzal próbálta hallgatásra bírni, hogy tévéjüket kivitte a verandára, hogy összetörje, de ez a próbálkozás nem működött.

Ezután a kezét a szájára szorította, és a nő a veranda korlátján átesve az alattuk lévő füves területre zuhant – közölte a CBS, a rendőrségi jelentésre hivatkozva. A házaspár végül a hálószobában kötött ki, ahol folytatták a veszekedést, aminek a férfi azzal vetett véget, hogy ráült az ágyon fekvő nőre, és egy párnát szorított a fejére, amíg mozdulatlanná vált, és abbahagyta a lélegzést. Majd két napot várt arra, hogy kihívja a rendőrséget.

A férjet a helyi hatóságok emberölés vádjával előzetes letartóztatásba helyezték. Az ügyben folyik a nyomozás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik