Nagyvilág

A kurdok szerint a törökök támogatják az Iszlám Államot

Kobani (Array)
Kobani (Array)

A török határon ki-be járkálnak a Közel-Kelet nácijai. A parlamentbe nemrég bejutott törökországi kurd párt a török államot bírálja emiatt.

Mint megírtuk, újra fellángoltak a harcok Szíriában, a török határnál fekvő Kobani városánál. A Euronews szerint a HDP becenevű törökországi kurd párt egyenesen mészárlást kiáltott a támadás után és a török államot tette felelőssé a történtekért, mert szerintük támogatja a támadó Iszlám Államot. A harcokban amúgy 15 ember halt meg és 70 sérült meg.

Az IÁ azután rontott Kobanira, hogy elvesztett egy kulcsfontosságú határátkelőt, amit épp a kurdok martak el előlük nemrég. Ráadásul egyes kurd erők mindössze 50 kilométerre állnak az IÁ kvázi fővárosától, Rakkától.

 

A HDP, azaz a Népi Demokratikus Párt azt állítja amúgy, hogy az Iszlám Állam nevű banda kényelmesen használja a török határátkelőket, Kobaniba is innen szivároghattak be. A HDP szavára azért kell adni, mert már nem egy elszigetelt pártocska: a török elnöknek, Recep Tayyip Erdogannak nagy pofont jelentő választások után bekerültek a parlamentbe is.

Mindeközben a határ túloldalán, Szíriában más frontokon is zajlanak az összecsapások. Itt éppen a mérsékeltebb iszlamista felkelők támadták meg az egész szír konfliktus bölcsőjét, Derá városát, hogy elfoglalják Basár el-Aszad kormányerőitől. Ha sikerülne, ez lenne Rakka és Idlib után a harmadik elvesztett tartományi székhelye az elnöknek.

Tömegmészárlást hajtott végre az Iszlám Állam Kobaniban, a civil halálos áldozatok száma már eléri a 146-ot – jelentette pénteken egy civil szervezet. Az IÁ ezt megelőzően csak egyszer ölt meg ennél is több civilt az országban – tette hozzá az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH). Egy másik szíriai városból, Haszakéből jelentések szerint 60 ezer lakos menekült el az IÁ támadása miatt – közölte pénteken az ENSZ szíriai hivatala, és figyelmeztetett, hogy a menekülők száma akár a 200 ezret is elérheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik