Nagyvilág

A csehek felét nem zavarná a melegházasság

meleghazassag(960x640).jpg (Array)
meleghazassag(960x640).jpg (Array)

Évről évre befogadóbbá és toleránsabbá válnak a csehek. Míg korábban egyértelműen elutasították a melegek örökbefogadását, mára 44 százalék támogatóvá vált.

Egyetértene a csehek fele azzal, hogy a homoszexuálisok házasságra léphessenek egymással és gyermekeket fogadjanak örökbe – derült ki abból az országos felmérésből, amit a CVVM akadémiai közvéleménykutató készített májusban. A pozitív hozzáállás az utóbbi években folyamatosan erősödik Csehországban. Ez a mostani felmérés szinte minden területén megmutatkozott – állapították meg a kutatók.

A megkérdezettek 74 százaléka egyetértett azzal, hogy a homoszexuálisok hivatalos párkapcsolatot létesíthetnek, amit egyébként a cseh törvények már 2006 óta engedélyeznek. Ami a klasszikus házasság kérdését illeti, az emberek ugyan tartózkodóbbak, de 49 százalékuk ezt a formát is engedélyezné, míg 47 százalék ellenzi.

A regisztrált partnerség jelenlegi szabályozása nem teszi lehetővé, hogy a homoszexuálisok gyermekeket fogadjanak örökbe, még partnerük gyermekének esetében sem. Míg korábban ezt a csehek többsége elutasította, jelenleg 59 százalékuk ezt már elfogadhatónak tartja. A gyermekek örökbefogadását 44 százalék támogatná, míg 49 százalék ellenzi. Tíz éve a támogatók aránya 19 százalék volt. Ez volt az egyetlen kérdés, aminél a negatív válaszok voltak többségben.

A megkérdezettek 51 százaléka azt állította, hogy nem látnak semmiféle társadalmi problémát a homoszexualitás beismerésében, míg 40 százalék szerint ez az érintettek közvetlen környezetében gondokat okozhatna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik