Nagyvilág

Kiújult az Ebola Sierra Leonéban

Három hét után ismét felütötte a fejét az ebolavírus Sierra Leone fővárosában - jelentette be szerdán Palo Conteh, a helyi járványügyi központ (NERC) vezetője.

A tisztségviselő “visszaesésként” értékelte a Freetown egyik keleti nyomornegyedében regisztrált három újabb ebolafertőzést, de mint mondta, az ilyen visszaesések jellemzőek a hasonló járványokra.

A hatóságok a járvány továbbterjedésétől tartanak a Magazine Wharf nevű, sűrűn lakott szegénynegyedben, amelyet sajtóhírek szerint gyakran sújt a malária és a kolera is. “Az ebolamentességhez vezető rázós út továbbra is próbára teszi az elszántságunkat és a türelmünket” – jelentette ki sajtótájékoztatóján Palo Conteh.ű

Megmosdatják a halottakat

Szakértők szerint a járvány azért terjed még mindig, mert a fertőzöttek nem tartják be a vírus átadását megakadályozni hivatott szabályokat: elszöknek az egészségügyi zárlat alá helyezett otthonukból, és a hagyományoknak megfelelően temetik el a betegségben elhunyt hozzátartozóikat. A holtakat ugyanis megmosdatják, mielőtt eltemetnék, így az ebolavírus a testnedvek útján át tud terjedni az élőkre.

A NERC legfrissebb adatai szerint júniusban eddig negyven új esetet regisztráltak Sierra Leonéban. David Nabarro, az ENSZ ebolaügyi megbízottja június elején azt mondta, hogy hetek kérdése, és Sierra Leone is ebolamentes lesz.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a nyugat-afrikai ebolajárvány kezdete, 2014 márciusa óta több mint 27 ezer embert fertőzött meg a vírus, és mintegy 11 200 ember halt bele a betegségbe. Szinte az összes eset Guineában, Sierra Leonéban és Libériában történt. Utóbbit azonban május 9-én ebolamentessé nyilvánították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik