Nagyvilág

Fico szerint rendben van, hogy húsz rendőr rugdos egy földön fekvő tüntetőt

pozsony tüntetés (Array)
pozsony tüntetés (Array)

Az ez ellen felszólaló újságíróknak azt mondta, nincs ok kiállni a neonácik mellett.

A pozsonyi Sme napilap birtokába került egy videofelvétel, amelyen azt lehet látni, hogy húsz rendőr rugdos egy földön fekvő kopasz fiatalembert, vélhetően egy tüntetés egyik résztvevőjét – írja az Új Szó. A szlovák fővárosban múlt szombaton iszlám-ellenes demonstrációt tartottak, vélhetően itt készült a felvétel.

Több ezer, nagyrészt szélsőjobboldallal szimpatizáló tüntető vett részt a megmozduláson, ami erőszakba torkollt, 140 embert előállítottak, három rendőr megsebesült. A belügyminiszter és Robert Fico kormányfő 15 rendőrt kitüntetett, nem tudni, van-e olyan közöttük, aki részt vett a tüntető bántalmazásában. A felvételen látszik, hogy a férfi nem is védekezett, ennek ellenére megállás nélkül rugdosták.

Milan Žitny biztonsági elemző szerint a rendőrség beavatkozása jogszerű volt, de a felvételt látva egyértelmű, hogy túllőttek a célon. A belügyminiszter azt mondta: ő nem látott semmi törvényelleneset, a felvételen nem látni az előzményeket, de úgy véli: egy aktív ellenállást tanúsító személy ártalmatlanításáról van szó. Robert Fico pedig felháborodott azon, hogy az újságírók megkérdőjelezték a rendőrök beavatkozását, úgy fogalmazott: „nincs ok kiállni a neonácik mellett”. „Önök valóban fantasztikusak. Mindenáron le akarják járatni a rendőröket. Ezt hagyják abba” – mondta.

Kaliňák belügyminiszter szerint a letartóztatott személynek ilyen esetben a földön kell feküdnie, kezével a feje mögött és hangosan számolnia kell. Ha ezt nem teszi, a rendőrök addig figyelmeztetik, amíg nem tesz eleget a felszólításnak.

A biztonsági elemző ugyanakkor úgy véli: a fiatalember senkit nem támadott meg, nem tanúsított ellenállást, de ha így is lett volna, a rendőrök csak törvényben meghatározott kényszerítő eszközöket használhattak volna, a rugdosás pedig nem tartozik ezek közé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik