Nagyvilág
gyenyisz pusilin (Array)

Az ukrajnai szakadárok szerint magyarok is harcolnak velük

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2015. 06. 24. 06:56

Kijevet hibáztatják azért, hogy nem sikerül békésen megoldani a konfliktust.

Magyar „antifasiszták” is harcolnak a kelet-ukrajnai szakadárok ellen – ezt állította Gyenyisz Pusilin, a „Donyecki Népköztársaság” főtárgyalója a Magyar Nemzetnek.

Azt mondta: ők „hitet tettek” a konfliktus békés megoldása mellett, Ukrajna azonban szerintük „nem tett le a konfliktus fegyveres megoldásáról”. Ugyanakkor a második minszki megállapodásnak nem látja alternatíváját, de elismerte, hogy a megállapodás végrehajtása lelassult, amit annak tulajdonít, hogy az ukránokkal alapvető kérdésekben eltér az álláspontjuk. Szerinte „folyamatos katonai provokációk” áldozatai a szeparatisták.

Pusilin azt mondta: a szakadárok támogatására „az egész világból érkeztek antifasiszták”, köüztük magyarok is, de nem tudta megmondani, hány magyar harcol az oldalukon.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Mérk, 2017. április 4.
Koncányi Zsoltné, a Nő az esély című program tanulója viszi a tisztálkodáshoz szükséges eszközöket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézményben Mérken 2017. április 4-én. Nő az esély címmel 7,5 milliárd forint keretösszegű pályázati program indult áprilisban mintegy kétezer, nagyrészt roma nő és pár férfi képzésének és foglalkoztatásának segítésére.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.