Nagyvilág

A szlovákok elutasították a menekültkvótát

A szlovák törvényhozás elutasítja azt az uniós jogszabálytervezetet, amely kötelező érvényű kvótákat vezetne be a menekülteknek az EU-tagországok közti újraelosztására.

Korábban a témában:

A szöveget a 150 fős pozsonyi parlament jelen lévő tagjai egyöntetűen, 125 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, egy képviselő tartózkodása mellett hagyták jóvá.

A határozat Robert Fico kormányfőt a benne megállapított álláspontok képviseletére kötelezi az Európai Tanácsnak a menekültek beáramlásával és a menekültkvóták témájával is foglalkozó, csütörtökön kezdődő brüsszeli ülésén.

A szlovák törvényhozás a kvótarendszert nem tartja helyes megoldásnak. A parlament ugyanakkor elutasította azt is, hogy bármilyen módon kétségbe vonják a schengeni rendszer alappillérét, amely a személyek szabad mozgáshoz való jogát garantálja.

A képviselők a határozat további pontjaiban kifejezik szolidaritásukat a többi uniós tagországgal a migráció problémájának megoldására vonatkozóan, valamint azzal a felelősségvállalással összefüggésben is, amely az EU közös külső határainak védelmét célzó intézkedésekben áll.

A határozatban kiemelik: fontosnak tartják a migránsok visszatelepítésével járó politika megerősítését is, annak “elriasztó” hatása miatt.

Ajánlott videó mutasd mind

Lázár jelöltje legyőzte a Fideszét

A volt miniszter városában nagyot égett a kormánypárt. Lázár furcsa mód azzal vigasztalódhat, hogy Mezőhegyesen sikerült lenyomni a fideszes indulót.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.