Nagyvilág

Szerb miniszter: segítségre van szükségünk menekültügyben

menekült fiú (Array)
menekült fiú (Array)

Szerbia nem tudja egyedül megoldani a menekültproblémát, nemzetközi segítségre van szüksége, jelentette ki Belgrádban Aleksandar Vulin szociálisügyi miniszter a menekültkérdéssel foglalkozó szerb munkacsoport ülését követően.

A testület célja az, hogy felmérje a migránsokkal kapcsolatos legégetőbb problémákat, és konkrét megoldásokkal, javaslatokkal álljon elő. A szociálisügyi tárca vezetője arra szólította fel Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt, hogy hívjon össze egy regionális tanácskozást, amely szintén a menekültproblémával foglalkozna.

Megfogalmazása szerint Szerbiát közvetlenül érinti, hogy több millióan hagyják el szülőföldjüket és máshol keresnek otthont maguknak, és a menekültáradattal a nyugat-balkáni ország egyedül nem tud megbirkózni, segítségre van szüksége az élelmiszer, a gyógyszerek, a felszerelés és a pénz terén.

Kiemelte, hogy a szerb rendőrség és a katonaság naponta több ezer migránst állít meg a határon, de “nem elég, ha csak az egyik oldalt védik”, a környező országok ugyanis nem őrzik eléggé határaikat. Elmondta: az utóbbi három napban több mint 3 ezer olyan személyt fogtak el, aki illegálisan akart átjutni a határon, de 300-400-an így is átjutnak naponta.

Aleksandar Vulin hangsúlyozta, hogy Szerbiának pénzre van szüksége ahhoz, hogy szállást biztosítson a menedékkérőknek. Emlékeztetett arra is, hogy az év eleje óta több mint 22 ezren kértek menedéket Szerbiában. Hozzátette, ahhoz is pénzre van szükség, hogy megfelelő felszereléssel tudja biztosítani a még jobb határvédelmet.

Aláhúzta ugyanakkor, hogy a migrációt nem lehet Szerbiában megállítani, mert az nem ebből az országból indult. Közölte, hogy amióta Budapest bejelentette, hogy 4 méter magas kerítést akar emelni a magyar-szerb határon, azóta megnőtt a menedékkérők száma, de azoké is, akik elhagyják a menekültközpontokat, hogy minél hamarabb átjussanak a határon. Megismételte a szerb kormány álláspontját, miszerint a migránsok célpontja nem Szerbia, hanem Nyugat-Európa, de amíg ebben az országban vannak, addig Belgrádnak kell biztosítania ellátásukat és biztonságukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik