Nagyvilág

Ideiglenes kormányfőt neveztek ki Romániában

ponta(650x433).jpg (Array)
ponta(650x433).jpg (Array)

Victor Pontát térdszalagsérülése miatt helyettesíti Gabriel Oprea belügyminisztert nevezte ki.

A térdszalagműtéten átesett Victor Ponta – egészségi állapotára hivatkozva – levélben kérte az elnöktől, hogy néhány hétig ruházza át helyettesére a kormányfői teendőket. Ponta egy hónapja sérült meg egy kosárlabda-mérkőzésen, de csak három héttel később jelentkezett műtétre egy törökországi magánklinikán, miután a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást kezdeményezett ellene, a parlamenti többség pedig elutasította az eljárás lefolytatását.

Kórlappal bizonyítja, hogy nem menekül

A Digi 24 hírtelevízió szerint Iohannis az ideiglenes kormányfő kinevezése előtt orvosi igazolást kért Pontától, amelyből kitűnik, hogy nem tudja ellátni hivatalát.

A román jobbközép ellenzék azt állította a korrupciógyanúba keveredett szociáldemokrata kormányfőről, hogy az ügyészségi vizsgálat elől menekült kórházba.

Ponta – feltehetően ennek hatására – hétfőn Facebook-oldalán közzétette törökországi kórlapjának román fordítását, amelyből kiderül, milyen műtéten esett át, és milyen orvosi javallatokat kell tiszteletben tartania felépüléséhez. Ponta egy telefoninterjúban azt állította, hogy csak azért ment külföldre megoperáltatni magát, mert felépüléséhez nyugalomra van szüksége, amire egy hazai kórházban nem lett volna esélye.

45 napig tarthat a pünkösdi királyság

Dan Tapalaga, a jobbra húzó Hotnews hírportál politikai elemzője a magyar közmédiának nyilatkozva úgy vélekedett: pártján belül és Románia nyugati szövetségesei részéről akkora nyomás nehezedik a korrupciógyanúba keveredett Pontára, ami elkerülhetetlenné teszi lemondását, annak ellenére, hogy a parlamenti többség néhány napja még kivédte az ellenzék bizalmatlansági indítványát. A publicista szerint kórházba vonulásával és az ideiglenes kormányfő kinevezésével Ponta csak egy kis időt akar nyerni, hogy legalább a párton belüli utódlást előkészítse. Tapalaga azt mondta: nehezen hihető, hogy Ponta megmaradhat a Szociáldemokrata Párt (PSD) élén, ha egyszer elveszti a kormányfői tisztséget.

A román alkotmány szerint az államfő legfeljebb 45 napra nevezhet ki ideiglenes tisztségviselőt a kormány valamely posztjára a kabinet tagjai közül.

A most 54 éves, jogász végzettségű Oprea 2003-ig a román hadsereg hivatásos tisztje volt, katonai pályafutása során vezérőrnagyi rangfokozatig jutott. Politikai karrierjét a Szociáldemokrata Pártban (PSD) kezdte, amelynek színeiben 2004-ben és 2008-ban parlamenti képviselővé választották, majd 2010-ben Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) néven saját pártot alapított. Oprea 2008 óta – jobb- és baloldali kormányok idején is – több ízben állt a belügyminisztérium, illetve a védelmi tárca élén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik