Nagyvilág

Demonstráció-szervezésre szakosodott szolgáltatók buktak le Kínában

tienanmen tér (Array)
tienanmen tér (Array)

Tömegtüntetések szervezésére szakosodott csoport bukott le a kelet-kínai Santung tartományban, hálózatuk tagjainak mozgósításával az ország különböző településeinek bírósági, kormányzati épületei elé szerveztek demonstrációkat pénzért.

Mint utóbb kiderült, a tüntetések részvevői, akiknek fényképei transzparenseikkel láthatók voltak a világhálón és a nemzetközi médiában, többnyire panaszos, petíciós ügyekben működtek közre, de előfordult, hogy ügyvédek ellen indult eljárásoknál, azok védelmében, vagy – a tárca tájékoztatása szerint – jogvédők oldalán hangoztatták “megrendelt” véleményüket.

A minisztériumi közlemény szerint megrendelőik a bírókat, a bírósági eljárást akarták befolyásolni. A feladatuk változó volt, vagy csendben ültek, vagy kiáltoztak, transzparenseket tartottak a magasba, illetve fényképeket töltöttek fel a közösségi médiába.

A szervezők feje egy 54 éves férfi, Csaj Jan-min volt, aki a rendőrség szerint csak tavaly kilenc nagyobb szabású demonstrációt szervezett. Lebukását a legutóbbi tüntetéshullámnak köszönheti, amelyet az váltott ki, hogy az idén májusban egy rendőr lelőtt egy Hszü Csun-ho nevű férfit az északkelet-kínai Szujhua vasútállomásán. Az ügyészek igazolva látták a jogos fegyverhasználatot, mivel a férfi megpróbálta megszerezni a fegyverét.

Egy pekingi ügyvédi iroda munkatársa, illetve a feleség megbízásából Csaj öt demonstrációt tervezett az áldozat ártatlanságának bizonyítása. A legutóbb június közepén, a vejfangi városi bíróság előtt a tömeg feliratokat tartott magasba, amelyeken az állt, hogy az “embereknek joguk van az igazságszolgáltatás ellenőrzésére”, vagy hogy “Hszü nem bűnös!” Egy másik alkalommal egy Li nevű nőnek az volt a feladata, hogy a vasútállomáson olyan felirattal vonuljon fel-alá, hogy “panaszos vagyok, lőjetek le”.

Az áltüntetők fejenként ezer jüant (44 ezer forint) kaptak, de a szervezők egy szeminárium összehívását is vállalták a témában 70 ezer jüanért (3 millió forint), amelyből 14 ezer jüan (620 ezer forint) Csaj markát ütötte. Külön kártérítésre számíthattak azok a tüntetők, akiket a hatóságok őrizetbe vettek.

Csaj nyolc tartományban mozgósította a demonstrálókat. Liu Csin-csün ügyvéddel együtt őrizetben van. Az ügyben még folyik a nyomozás, a Hszinhua hírügynökség által ismertetett minisztériumi közlemény szerint a szervezők sajnálatukat fejezték ki és bocsánatot kértek tetteikért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik