Nagyvilág

Őrizetbe vették az arab világ egyik legismertebb újságíróját

Az al-Dzsazíra pánarab hírtévé egyik népszerű műsorvezetőjét, Ahmed Manszúrt Berlinben fogták el Egyiptom kérésére.

Az arab világ legnézettebb tévécsatornájának népszerű munkatársát Egyiptomban 2014-ben 15 év szabadságvesztésre ítélték távollétében egy ügyvéd megkínzásával kapcsolatban emelt vádak alapján. A sértettet a Mubarak-érának véget vető, 2011. január 25-én kitört felkelés napjaiban bántalmazták a Tahrír téren lévő irodák egyikében. A bíróság bizonyítottnak találta, hogy Manszúr jelen volt az erőszakcselekmények elkövetésénél a Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom több magas rangú tagjával együtt.

A szombat délutáni őrizetbe vétel az első sajtójelentések szerint az Interpol Egyiptom által kezdeményezett nemzetközi körözése alapján történt. Ez utóbbit maga Manszúr is megerősítette egy videofelvételen, amely még a repülőtéren készült. Az 52 éves újságíró elmondta, mindez annak ellenére történt, hogy nála volt egy dokumentum, amelyben az Interpol afelől biztosította, hogy elutasították Egyiptom kérelmét. A nemzetközi bűnügyi rendőrség említett levelét az al-Dzsazíra még szombaton nyilvánosságra hozta.

Az egyiptomi-brit kettős állampolgárságú Manszúr a kairói bíróság vádjait – lopás, emberrablás és nemi erőszak – kitalációknak nyilvánította, és értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy “egy olyan állam, mint Németország támogatja az egyiptomi diktatúrát”. Manszúr – csakúgy mint a katari székhelyű al-Dzsazíra – nyíltan támogatja a 2013-ban a hadsereg által elmozdított iszlamista elnök, Mohamed Murszi mögött álló Muzulmán Testvériséget.

Az észak-afrikai országban az al-Dzsazíra több más újságírója ellen folyik eljárás, és sokan a hét végi fejleményeket is a tévécsatornának otthont adó Katar és Egyiptom közötti, két éve tartó folyamatos ütésváltás legújabb részeként értelmezik. Megint mások arra emlékeztetnek, hogy Manszúrt a különböző, nemzetközileg keresett terroristákkal készített interjúi is gyanúba keverhették, nemrég például az al-Kaida szíriai ágának, az an-Nuszra Frontnak a vezetőjét kapta mikrofonvégre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik