Nagyvilág
kalóz, kalózhajó, IMB (Array)

A maláj haditengerészet kiszabadított a kalózok fogságából egy tartályhajót

A maláj haditengerészet kiszabadított a kalózok fogságából egy üzemanyagot szállító tartályhajót, amelyet nyolc nappal ezelőtt raboltak el, közölte a parti őrség.

Tájékoztatása szerint a legénység mind a 22 tagja – 16 maláj, öt indonéz és egy mianmari matróz – biztonságban van, egy ember megsebesült, combon lőtték.

Az Orkim Harmony hajó hatezer tonna benzint szállított Malakkából Kuantanba, és június 11-én szakadt meg vele a kapcsolat, amikor mintegy 55 kilométerre volt Tanjung Sedili kikötőjétől. Nyolc, feltehetően indonéz fegyveres kalóz kerítette hatalmába. Az átfestett és átkeresztelt hajóra hétfőn bukkantak rá a dél-vietnami partok közelében. A kalózok kékről feketére festették, és lefestették nevének első két és utolsó betűjét – így lett belőle “Kim Harmon”.

A malajziai haditengerészet hajói üldözőbe vették az elrabolt hajót, vissza is foglalták a 7,5 millió dollárt érő rakománnyal együtt, de a kalózoknak mentőcsónakkal sikerült elmenekülniük. Három hadihajó és két helikopter keresi őket.

Az idén ez volt az ötödik kalózakció Dél-Malajzia partjainál. A délkelet-ázsiai térségben átlagban kéthetente rabolnak el általában üzemanyagot vagy nyersolajat szállító tankerhajókat. Jelenleg ez a térség a világon a legveszélyesebb a hajózás szempontjából. Az idei év első negyedében a kalózakciók hetven százaléka itt történt.

Címkék: kalózmalajzia

Ajánlott videó mutasd mind

Tarlós István összecsomagolt

Tarlós István hétfőn összepakolt és elbúcsúzott a Városházán, írja a Blikk. A vasárnap Karácsony Gergelytől vereséget szenvedő volt főpolgármester

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.