Nagyvilág

Putyin kicsinált egy tudományos alapítványt

Visszaköszöntek a szovjet idők – amelyik szervezet külföldről kap pénzt, azt ügynökként kell nyilvántartásba venni Oroszországban.

Súlyos pénzbírságra ítélték Oroszország legnagyobb tudományos alapítványát, mert nem vetette nyilvántartásba magát „külföldi ügynökszervezetként” – tudósít az MTI.

A Dinasztia nevű, tudományos projekteket és tudósokat támogató szervezetet másfél millió forintnyi rubelre büntették. Az alapító, a 82 éves orosz fizikus azt mondta: felszámolja az alapítványt, ami idén egyébként nyolcmillió dollárnyi pénzt osztott szét a tudományos életben tevékenykedők között.

Az orosz parlament 2012-ben fogadta el azt a szabályozást, ami szerint azokat a nem kormányzati szervezeteket, melyek külföldi támogatással működnek, külföldi ügynökszervezetként kell nyilvántartásba venni.

A „külföldi ügynök” megjelölést egyébként a szovjet időkben alkalmazták a feltételezett ellenzékiekre, akiket azzal bélyegeztek meg, hogy „a Nyugat zsoldjában állnak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik