Nagyvilág

Maradnak a szankciók Oroszország ellen

A minszki megállapodás kikötötte, hogy Ukrajnának vissza kell kapnia az ellenőrzést keleti határa felett, de nem történt az ügyben előrelépés. Így a büntetőintézkedéseket sem oldják fel.

Meghosszabbítja az Európai Unió az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat – tudósít az MTI. A kérdés hétfőn kerülhet az uniós külügyminiszterek tanácsa elé, amely formálisan is jóváhagyja a döntést.

Az uniós állam- és kormányfők márciusban döntöttek arról, hogy a szankciók lebontását attól teszik függővé, hogy maradéktalanul teljesül-e az ukrajnai konfliktus politikai rendezését szolgáló minszki megállapodás, amely azt is kiköti, hogy Ukrajnának az év végéig vissza kell kapnia az ellenőrzést keleti határa felett. A júliusban lejáró büntetőintézkedéseket hat hónappal, jövő januárig hosszabbíthatják meg.

Az ukrajnai konfliktus kezdete óta az EU fokozatosan vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben annak a válságban játszott szerepe miatt. Ezek eleinte csak diplomáciai jellegűek voltak, majd konkrét személyek ellen rendeltek el vagyonbefagyasztást és beutazási tilalmat. Az orosz gazdaság egyes részeit – az olajkitermelést, a védelmi és pénzügyi szektort – érintő büntetőintézkedésekről azután döntöttek a tagállamok, hogy Kelet-Ukrajna felett lelőtték a Malaysian Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járatát, majd az oroszpárti szakadárok megakadályozták a hozzáférést a roncsokhoz és az áldozatok földi maradványaihoz, amelyeket több esetben ki is fosztottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik