Nagyvilág

Drónnal végezhettek a jemeni terroristavezérrel

terrorizmus (Array)
terrorizmus (Array)

Feltehetően egy amerikai dróntámadásban megölték az Arab-félsziget al-Kaidájának jemeni vezetőjét, jelentette a CNN amerikai hírtelevízió, két jemeni biztonsági forrásra hivatkozva.

A megölt Nasszer al-Vahajsi egykor Oszama bin Ladennek, az al-Kaida vezérének egyik bizalmasa volt. Helyi források hétfőn a nemzetközi terrorhálózat második számú vezetőjeként, Ajman az-Zavahri helyetteseként említették őt. A CNN beszámolója szerint a terrorista vezető elleni támadást a múlt pénteken hajtották végre Hadramaut tartomány székhelyén, Mukallában.

Egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő azt mondta, hogy az Egyesült Államok még vizsgálja Vahajsi halálának körülményeit, ugyanakkor nem kívánta kommentálni azt a feltételezést, hogy az amerikai erőknek esetleg köze lehetett a pilóta nélküli repülőgéppel végrehajtott terrorellenes csapáshoz.

Az amerikai hadsereg semmilyen csapásban nem vett részt – mondta egy másik tisztségviselő. A hasonló dróntámadásokat azonban általában a Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA irányítja az Arab-félsziget déli részén lévő országban.

Két hónapja, április közepén amerikai légicsapás végzett az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jemeni szárnyának, az AQAP fő vallási ideológusával, a szaúdi állampolgárságú Ibráhím Szulejmán Mohamed ar-Rubejs muftival.

Megfigyelők akkor megjegyezték, ar-Rubejs megölése azt jelzi, hogy az Egyesült Államok AQAP elleni dróncsapásai a jemeni belpolitikai felfordulás ellenére, illetve az amerikai katonai tanácsadók kivonása után is folytatódhattak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik