Nagyvilág

Izrael szerint a Hamász a hibás a civil áldozatokért

A közel-keleti állam elébe ment a hamarosan elkészülő ENSZ-jelentésnek, amely várhatóan jogalapot ad a palesztinoknak egy Izrael elleni emberi jogi eljáráshoz.

Az izraeli kormány megvédte a hadsereg harci cselekményeit, a Hamászt okolja a tavalyi gázai háború áldozataiért – derül ki a vasárnap kiadott, több minisztérium által összeállított jelentésben.

Az ország külügyminisztere leszögezte: a Hamász a civil infrastruktúra között helyezte el katonai létesítményeit és helyben maradásra kényszerítette a polgári lakosságot akkor is, amikor az izraeli hadsereg távozásra szólította fel őket.

Izrael szerint hadműveleteik védekező jellegűek voltak, azokat a Gázai-övezetből Izraelre lőtt rakétákra és gránátlövedékekre válaszul indították. A jelentés kitér a tűzszünet elérésére tett izraeli kísérletekre is, melyek eredménytelensége július 17-én a szárazföldi erők bevetéséhez vezetett.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök elmondta: a jelentés szerint a hadsereg lépései megfelelnek a nemzetközi jognak. A dokumentum válasz volt arra, hogy az ENSZ is hamarosan kiad egy jelentést, amely várhatóan jogi alapot teremt a palesztinok számára ahhoz, hogy háborús bűnökkel vádolják meg Izraelt a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik