Nagyvilág

Dél-Afrika nem engedi el a háborús bűnöst

Omár el-Basírt szívesen látnák Hágában a vádlottak padján, most felcsillant egy halvány reménysugár.

Egy dél-afrikai bíróság olyan határozatot hozott, miszerint nem hagyhatja el az országot a Johannesburgban tartózkodó szudáni elnök, Omár el-Basír – írja a BBC. Basírt a hágai Nemzetközi Törvényszék körözi háborús bűntettek miatt.

A dárfúri háború miatt a büntetőbíróság kérte Dél-Afrikát, hogy vegye őrizetbe Basírt, ugyanakkor a reptéren állami szinten fogadták őt. Az Afrikai Unió (aminek a csúcstalálkozója van most Johannesburgban) amúgy elítéli azt, hogy szerintük a hágai bíróság rászállt Afrikára, és afrikai vezetőket akar lecsukatni.

Basír körözése korlátozza, hova utazhat, a mozgástere ezt csak baráti országokba engedi meg, így az utóbbi években csak Afrikában és a Közel-Keleten utazgatott. Várhatóan itt sem fog kattanni rajta a bilincs.

Pedig lenne miért: a 2003-ban kitört dárfúri konfliktusban az ENSZ szerint 300 ezren haltak meg (annyian, mint most a szíriai háborúban). Mindenesetre a csúcson inkább a nők jogai, a burundi és dél-szudáni krízis, valamint a dél-afrikai xenofóbia lesz a középpontban.

Frissítés: El-Basír már hazafelé repül, Dél-Afrika tehát nem tartóztatta le végül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik