Nagyvilág

Az emberi jogok elnyomása a szélsőségeseknek kedvez

ban-ki-mun(960x640).jpg (Array)
ban-ki-mun(960x640).jpg (Array)

Erre figyelmeztetett Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, aki az egykori szovjet Közép-Ázsiába látogatott.

A világszervezet vezetője Türkmenisztánt kereste föl, amely az emberi jogi csoportok szerint az egyik legelszigeteltebb és leginkább despotikus ország a térségben. A fővárosban, Asgabatban diákok előtt mondott beszédében Ban Ki Mun elismerően szólt a térség gazdasági növekedéséről, összehasonlítva azzal, amit öt évvel korábban látott. Ugyanakkor hozzátette: aggodalommal halotta, hogy “bizonyos vonatkozásokban romlik az emberi jogok helyzete, beszűkül a demokratikus tér”.

“A szabadságjogok korlátozása a stabilitás illúzióját keltheti rövid távon. A felszínen a dolgok nyugodtnak látszanak. Talán nincsenek utcai tüntetések, de a szólásszabadság megvonása erjedéshez vezethet a mélyben, és végül szélsőséges eszmék forrják ki magukat” – mondta a hallgatóságnak.

“Ha nem sikerül tiszteletben tartani az emberi jogokat, ha nem lehet elszámoltatható intézményeket létrehozni, akkor szakadékok alakulnak ki a társadalomban. Minél mélyebbek ezek, annál nagyobb teret kapnak a szélsőségesek. Úgy látom, hogy ez a jelenség erősödőben van a térségben, és ez mélyen nyugtalanít” – tette hozzá.

Ban Ki Mun találkozott Gurbanguly Berdimukhammedow türkmén elnökkel, majd hangsúlyozta, független megfigyelőket kell beengedni azokra a helyekre, ahol embereket tartanak fogságban.

Az ENSZ-főtitkár előzőleg Üzbegisztánban volt, ahol felszólította Iszlam Karimov elnököt, hogy állítsa le a kényszermunkát a gyapotföldeken, javítson az elítéltekkel való bánásmódon. Kirgizisztánban, ahol csütörtökön járt, arra kérte a hatóságokat, hogy pártatlanul vizsgálják ki az etnikai összetűzéseket, amelyek több mint 400 emberéletet követeltek öt éve, és még mindig megosztják az országot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik