Nagyvilág

Bekrepált az amerikai vízumkiadó rendszer

usa unió (Array)
usa unió (Array)

Semmilyen dokumentumot nem adnak ki a világ amerikai nagykövetségei egy durva adatbázishiba miatt. Az amerikai külügy azt üzeni, hogy bocs.

Technikai probléma adódott az amerikai külügyminisztérium egységesített konzulátusi adatbázisában (CCD), ezért világszerte késésre kell számítaniuk azoknak, akiknek vízumügyük van folyamatban – írta az Origo pénteken. Az amerikai külügy sajnálja a történteket, de megjegyezte, mindig is azt tanácsolta az Egyesült Államokba utazóknak, hogy addig ne véglegesítsék az útitervet, amíg nincs a kezükben a vízum, mert egyébként is előfordulhat, hogy a CCD késve hagyja jóvá a kérelmeket. A kártérítés ezért kizárt.

Az Origo szerint hasonló problémák évente többször is előfordulnak, de legfeljebb néhánynapos csúszást okoznak. A vízumközpont azt ígéri, hogy minden fejleményt publikál a nagykövetség honlapján és a közösségi médiában.

A budapesti nagykövetségük honlapján az olvasható, hogy az amerikai külügy konzuli főosztályának útlevél- és vízumrendszerében technikai nehézségek léptek fel. A probléma világszerte jelentkezik, nem csak egyes országok, állampolgársági dokumentumok vagy vízumkategóriák esetében. Azt írják, folyamatosan dolgoznak a hiba elhárításán, és arra számítanak, hogy a rendszer hamarosan ismét teljes kapacitással működhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik