Nagyvilág

Kisgyerekei szeme láttára adagolta túl a heroint egy anyuka

A tízévesnél fiatalabb gyerekek majdnem végignézték, ahogy a nő meghal.

Gyermekek veszélyeztetése miatt indítottak eljárást egy 26 éves amerikai nő ellen, akit eszméletlen állapotban találtak autójában a mentősök egy ohiói benzinkút parkolójában – jelentette a helyi sajtó a bíróságra benyújtott iratokra hivatkozva. Lacie M. Sexton ugyanis úgy ütötte ki magát, hogy négy kisgyereke is az autóban volt.

Harrison város rendőrségének állítása szerint a nő beismerte, hogy heroinozott egy barátja autójában, mielőtt beült volna saját kocsijába, ahol kisgyerekei vártak rá. Majd elájult. A férfi, aki a mentőket riasztotta a WCPO televíziónak elmondta: úgy tűnt, Sexton percekre volt attól, hogy belehaljon a túladagolásba. Bryan Moore közölte: hiába próbálta meg pofonokkal és rázással magához téríteni a nőt, semmi sem használt.

 
Lacie M. Sexton – nem éppen a mintaanyák gyöngye
Fotó: WCPO 

A mentősök végül a Narcan nevű szerrel hozták vissza az életbe a 26 éves nőt, akit aztán a rendőrség őrizetbe is vett, gyermekek veszélyeztetése miatt. Moore elmondása szerint a négy kisgyereket nagyon felzaklatta az eset, és mindannyian sírtak, amikor a parkoló egy távoli részére vitte őket, míg a mentőket várták. És arról beszéltek, aznap volt egyikük születésnapja. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik