Nagyvilág
ponta(650x433).jpg (Array)

Levegőhöz jutott Victor Ponta

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 06. 08. 16:38

Nem támogatja a korrupcióval gyanúsított román kormányfő elleni bűnvádi eljárás engedélyezését a képviselőház jogi bizottsága: az ajánlás jellegű határozatot hétfőn szavazattöbbséggel fogadta el a testület.

Korábban a témában:

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) beindította már a bűnvádi eljárást azoknál a vádpontoknál, amelyekkel korábbi ügyvédi tevékenysége miatt gyanúsítják Pontát. A DNA okirathamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel gyanúsítja a miniszterelnököt, azt állítva, hogy 2007-2008-ban ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel 2-3000 eurós honoráriumot megbízója ügyvédi irodájától, majd a felvett összeg igazolásaképpen más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva hamisított beszámolókat.

A vádhatóság szerint Ponta miniszterelnökként az összeférhetetlenségi szabályokat is megsértette, amikor volt megbízóját, Dan Sova szenátort miniszteri tisztségekbe jelölte. Ez utóbbi gyanú kivizsgálásához kérte a DNA a parlament hozzájárulását.

Ponta a képviselőház jogi bizottsága előtt abszurdumnak minősítette, hogy egy ügyész politikai döntéseket “cenzúrázzon”, azaz összeférhetetlenségi szabályokat kérjen számon egy miniszterelnökön, amikor a miniszterek jelöléséről van szó.

A jogi bizottság többsége 18-7 arányban negatívan véleményezte a DNA kiadatási kérését, vagyis azt javasolta a képviselőház plénumának: ne járuljon hozzá a bűnvádi eljárás elindításához Ponta összeférhetetlenségi ügyében. A képviselőház plénuma kedden szavaz arról, hozzájárul-e ahhoz, hogy a DNA bűnvádi eljárást indítson Ponta ellen az összeférhetetlenségi ügyben.

A miniszterelnök ártatlanságát hangoztatva vasárnap megerősítette: nem tesz eleget Klaus Iohannis államfő felszólításának, vagyis nem mond le a miniszterelnöki tisztségről. Ponta rámutatott: továbbra is élvezi a koalíció támogatását, az ellene kezdeményezett bűnvádi eljárást pedig politikai indíttatásúnak minősítette.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

cof
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.