Külföld
Síró kislány (Array)

Órákon át verték rokonai a terhes 14 évest, hogy elvetéljen

Ignácz Péter
Ignácz Péter

főleg kül. 2015. 06. 05. 09:56

A kislány azután lett terhes, hogy egyik családtagja megerőszakolta.

A texasi hatóságok vádat emeltek egy család négy tagja ellen, akik megverték 14 éves unokatestvérüket, hogy a nyolchónapos terhes lány elvetéljen – jelentette a helyi sajtó. A két nő és két férfi a beszámolók szerint ható órán át ütötte és rugdosta a tini lányt, amíg hányni és erősen vérezni nem kezdett és végül el nem vetélt. A holtan világra jött magzat maradványait egy grillsütőn próbálták meg elégetni, de nem jártak sikerrel , és végül egy ismerősüket bízták meg a test eltüntetésével.

Az eset még 2013 márciusában történt, de a kislány, egy rokon nyomására csak most fordult a hatóságokhoz. A kislány 2012 augusztusában lett terhes, miután egyik rokona – akit most szintén letartóztattak – megerőszakolta. A családtagjai, akiknél lakott, 2013 januárjában tudták meg, hogy gyereket vár, amit el akartak titkolni, mert attól féltek, ha a gyermekvégdelmi hatóság erről tudomást szerez, a saját gyerekeiket is elveszik tőlük.

Vádlottak (Array) 
Addig verték a 14 éves lányt, míg el nem vetélt
Fotó:WFAA 

Az egyik vád alá helyezett nő először fogamzásgátló tablettákkal és fahéjtablettákkal próbálta meg elérni, hogy a lány elvetéljen, majd amikor ezek a módszerek nem működtek, a veréshez fordultak. A vád szerint a lányt a földre fektették, lefogták, majd az egyik nő ráült a hasára, és ugrándozni kezdett, valamint többször is megrugdosta, majd mindannyian ütlegelni kezdték. Az erős fájdalom miatt síró kislány arca elé egy párnát nyomtak, hogy lenyomják kiabálást. A verés hat órán át tartott.

Miután a magzat maradványait hiába próbálták megsemmisíteni a grillsütőn, 25 dollárt adtak az egyik vádlottnak, hogy tüntesse el. A maradványokat még nem találták meg. 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.