Külföld
menekült (Array)

Illegális menekülttáborokat számoltak fel a franciák

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

újságíró. 2015. 06. 02. 14:18

Párizsban és Calais-ban is százak éltek járványveszélyes, rossz körülmények között, ezért döntöttek a franciák a kiürítés mellett. Nem volt balhé, a menekültek mennének tovább Nagy-Britanniába.

Három, bevándorlók lakta tábort számolt fel néhány óra különbséggel kedden a francia rendőrség Párizsban és az észak-franciaországi Calais-ban. Az utóbbi város a La Manche partján fekvő kikötő, ahol a bevándorlók a megfelelő alkalomra várnak, hogy átjuthassanak Nagy-Britanniába.

Az első akciót hajnalban indította a rendőrség a főváros északi részén egy illegális táborhelyen, ahol hónapok óta mintegy 350, elsősorban szudáni menekült vert sátrat, de vannak köztük Eritreából, Szomáliából és Egyiptomból érkezett menekültek is. Elsősorban férfiak, de gyermekes családok is éltek az elfogadhatatlan higiéniai körülmények között a La Chapelle metrómegálló környékén. A felszámolást elsősorban egészségügyi és nem közbiztonsági okokra hivatkozva kezdeményezték a hatóságok.

Az emberek nyugalommal fogadták a rendőri akciót. A környéket lezárták a forgalom elől, majd tucatnyi busszal átszállították a sátorozókat egy Párizs közeli átmeneti szállásra. Az elbeszélgetések során 160-an menekültstátust kértek Franciaországban, kétszázan pedig jelezték, hogy tranzitországnak tekintik Franciaországot, ahonnan Nagy-Britanniába és a skandináv országokba szeretnének továbbmenni.

menekültek (Array) 

A múlt nyáron kialakult tábor áprilisban kezdett hirtelen növekedni, amikor is az olasz partokhoz érkezett bevándorlók egy része Párizsba jött tovább. Az életkörülmények romlása tarthatatlanná tette a helyzetet a város közepén, ahol a vízellátás és mellékhelyiségek hiányában járványok kezdtek terjedni a táborlakók között. A párizsi prefektúra végül a járványok kockázata miatt rendelte el a táborhely azonnali felszámolását.

Át a Csalagúton

Néhány órával később Calais-ban is felszámoltak két illegális sátortábort. Az egyik közvetlenül a La Manche közelében volt, mintegy negyven lakóval, akik kisebb csoportokban nyugodtan hagyták el a helyszínt. A helyi hatóságok szerint a két táborban 140-en éltek. Calais évtizedek óta a szegény vagy háború sújtotta országokból – Szíriából, Afganisztánból, Szudánból és Irakból – érkezők fontos célpontja, a bevándorlók kompon vagy a csatorna alatti vasúton akarnak továbbutazni Nagy-Britanniába munkalehetőségért.

A hatóságok szerint mintegy 2500-an élnek sátrakban és különböző alkalmi táborhelyeken a környéken. Hétfőre virradó éjjel 2-300-an összeverekedtek az egyik nagy táborhelyen, 24-en megsérültek közülük, 14 embert kórházba kellett szállítani. Három nappal korábban egy férfit fegyverrel megsebesítettek, feltehetően egy embercsempésszel történt konfliktus során.

A francia közszolgálati televízió a határőrségre hivatkozva azt közölte, hogy 2015. január 1. és május 21. között a hatóságok 18 ezer illegális bevándorlót tartóztattak fel Nagy-Britannia felé tartó kamionokban. Ez kétszer annyi, mint 2014 azonos időszakában és négyszerese a 2013 első öt hónapjában feltartóztatott külföldieknek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Németh Sándor: Előfordult, hogy a szocialisták zsaroltak

Kommentek

THE ASSASSINATION OF GIANNI VERSACE: AMERICAN CRIME STORY "The Man Who Would Be Vogue" Episode 1 (Airs Wednesday. January 17, 10:00 p.m. e/p) -- Pictured: Edgar Ramirez as Gianni Versace. CR: Jeff Daly/FX
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.