Nagyvilág

Győzhet a zágrábi veteránforradalom

Veteran(210x140).jpg (Array)
Veteran(210x140).jpg (Array)

Egy templomba vették be magukat a veteránok, mert szerintük a kormány tesz rájuk. Újabb tüntetők is jöttek, összecsaptak a rendőrökkel, a horvát kormányfő meghátrált.

Összetűztek horvát háborús veteránok a rendőrséggel pénteken Zágrábban, miután előző este tüntetők egy része bevette magát a parlament melletti Szent Márk templomba a rendfenntartók elől menekülve, pénteken pedig újabb csoport szeretett volna hozzájuk csatlakozni. Az újonnan érkezőket a rendőrség megpróbálta feltartóztatni, ekkor kisebb összetűzés tört ki, de senki nem sérült meg.

A parlament előtti Szent Márk téren az előírások szerint 22 óráig lehet békésen demonstrálni. Mivel a tüntetők csütörtök este ezután sem voltak hajlandók elhagyni a területet, rohamrendőrök megpróbálták feloszlatni a veteránokat, akik a templomba húzódtak vissza, és ott töltötték az éjszakát. Többségében mozgássérült emberekről van szó. A történtek hatására az egész ország területéről érkeztek a fővárosba társaik megsegítésére az 1991-95-ös szerb-horvát háború egykori résztvevői.

Veterántüntetés Zágrábban tavaly decemberben

A horvát veteránok több mint 200 napja tüntetnek Zágrábban a veteránügyi minisztérium előtt felállított sátrakban, hogy tiltakozzanak amiatt, hogy a balközép kormány szerintük közömbös velük szemben. A veteránok egyik követelése, hogy Predrag Matic veteránügyi miniszter és két helyettese mondjon le, mert szerintük alkalmatlanok a tisztségeikre, lekezelően bánnak a veteránokkal. A tüntetők másik követelése, hogy a kormány rendezzen nyilvános vitát a veteránok jogairól szóló törvény módosításáról, és a parlament foglalja bele a módosítást az alkotmányba.

Zoran Milanovic miniszterelnök péntek délután rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette, hogy hétfőn hajlandó fogadni a veteránok küldöttségét, akik jelezték, addig nem hagyják el a teret, míg a kormányfő nem áll szóba velük.

A veteránok késő délután mégis úgy döntöttek, visszavonulnak a parlament előtti térről, és a veteránügyi minisztérium előtt felállított sátorban várják meg a hétfőt és a találkozót a miniszterelnökkel. Duro Glogoski, a mozgássérült veteránok egyesületének elnöke, a tüntetések egyik szervezője a sajtónak elmondta: hétfőn visszajönnek, akkor a média előtt kívánnak tárgyalni a kormányfővel. A rendőrök senkit nem állítottak elő, így a résztvevők nyugodtan elhagyhatták a tüntetés helyszínét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik