Nagyvilág

Spanyolország eljárást indít a Boko Haram ellen

boko-haram(960x640).jpg (Array)
boko-haram(960x640).jpg (Array)

A spanyol központi büntetőbíróság eljárást indít a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezettel és vezetőjével, Abubakar Sekauval szemben, terrorcselekmények és emberiesség elleni bűntettek miatt.

Fernando Andreu, az ügyben eljáró bíró elfogadta az ügyészség által benyújtott indítványt, amelyet egy spanyol apáca tanúvallomására alapoznak, aki a szélsőségesek támadásának vált áldozatává 2013 március 22-én a nigériai Ganye városában. A nőt zaklatták és korlátozták a szabadságát, végül a titkosszolgálat menekítette ki az afrikai országból.

Mivel az áldozat spanyol, ezért a nemzeti bíróságnak joga van eljárni az ügyben, főleg mert abban az országban, ahol az erőszakos cselekményeket elkövették, nem indult eljárás – indokolta a bíróság a lépést.

A bíróság szerint a benyújtott indítvány alátámasztja, hogy a szervezet rendszeresen hajtott végre emberrablásokat, szexuális zaklatásokat és gyilkosságokat 2002-es megalakulása óta, és 12 ezer ember, köztük nők és gyerekek haláláért felelős.

A saría (iszlám jogrendszer) radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram évek óta folytat fegyveres küzdelmet Nigéria északi részén. A “nigériai táliboknak” is nevezett terrorszervezet neve hausza nyelven azt jelenti, bűnös a nyugati tanítás, tagjai szentségtörésnek tartják az oktatást. Emiatt gyakran követnek el merényleteket iskolák és diákok ellen.

Az ENSZ szerint már mintegy 650 ezer embernek kellett elhagynia otthonát és elmenekülnie a szervezet támadásai elől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik