Nagyvilág

Indiai forróság: már másfélezer halott

indiai utca (Array)
indiai utca (Array)

Indiában egyre növekszik a halálos áldozatok száma a két évtizede nem tapasztalt hőséghullám miatt, és megközelítette az 1500 főt, közölték az egészségügyi hatóságok.

A délkeleti Ándra Prades szövetségi államban a legsúlyosabb a helyzet, ott regisztrálták az áldozatok kétharmadát. A szomszédos Telagana államban a 48 Celsius-fokot is elérte a hőmérséklet, a fővárosban, Újdelhiben pedig 45 Celsius-fokot mértek. A meteorológusok szerint a hőség még 4-5 napig eltart.

A kórházak zsúfolásig megteltek az érintett területeken, de a hozzátartozók gyakran már csak halottakat visznek be. “Negyven éve orvos vagyok, de még soha sem láttam ennyi, már halva érkezett beteget” – mondta a Radzsiv Gandhi egészségügyi intézet egyik orvosa.

Egy kutatóintézet szerint a magas halálozási arány egyik oka az lehet, hogy gyorsan változott meg az időjárás. Márciusban még kellemes idő volt, május közepén azonban beköszöntött a kánikula.

Egyesek hagymát esznek védekezésül, mások árnyékba húzódnak vagy vízbe vetik magukat. Valakinek azonban dolgoznia is kell, kockára kell tenni az életét vagy élelem nélkül maradunk – magyarázta egy földműves Ándra Pradesben. Ugyancsak a családja túlélésével magyarázta a tűző napon való dolgozást egy építőmunkás, aki mintegy 3,1 dollárt (880 forintot) keres naponta Nizámábádban.

A légkondicionálók felfutó fogyasztása áramkimaradásokat okoz még a fővárosban is, ami súlyosbítja a helyzetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik