Nagyvilág

Gyurcsány: győzzük le félelmeinket

Gyurcsány Ferenc (Array)
Gyurcsány Ferenc (Array)

Gyurcsány Ferenc csütörtökön Brüsszelben, uniós politikusokkal való találkozói után, magyar újságírókkal beszélgetve azt kérte a magyar lakosságtól, hogy győzze le a félelmeit a menekültekkel kapcsolatban.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke keddtől csütörtökig tartott brüsszeli programja során a migrációról Dimitrisz Avramopulosszal, az illetékes görög EU-biztossal folytatott eszmecserét. Azt a tájékoztatást kapta tőle, hogy a brüsszeli bizottság az Olaszországban és Görögországban tartózkodó menekültek 40 százalékát – 40 ezer embert – akar szétosztani a többi uniós országban, enyhítendő az olaszokra és görögökre nehezedő terhet.

„Tudatában vagyok annak, hogy a magyar emberek jelentős része aggodalommal tekint a menekültügyre” – mondta Gyurcsány. Szerinte ugyanakkor Magyarországnak emberiességből, mondhatni keresztényi lelkiismerettől vezérelve, teljesítenie kell ezt az uniós kötelességét. Felhívta a figyelmet arra, hogy „Magyarország évről évre hatalmas összegű uniós támogatásban részesül, és most mintegy 7-800 ember befogadását kérik tőle.”

„Az ország veszteni fog”

„Nem jó az a politika, amely csak kapni akar az EU-tól” – mondta a volt miniszterelnök. A DK-elnök szintén találkozott a finn Jyrki Katainennel, az Európai Bizottság gazdasági kérdésekkel foglalkozó egyik alelnökével, akivel az úgynevezett Juncker-programról beszéltek. Ezzel a programmal 315 milliárd eurót – mintegy 90 ezer milliárd forintot – akarnak mobilizálni az EU-ban a gazdasági növekedés és munkahelyteremtés serkentése érdekében. Gyurcsány szerint Magyarországon nem látszik, hogy a kormány fel lenne készülve a programban való részvételre, ezeknek a forrásoknak a fogadására, és ha ez így folytatódik, az ország veszíteni fog.

Gyurcsány Ferenc konzultált az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakciójának több nemzeti delegációvezetőjével. Brit tárgyalópartnerével a brit EU-tagság ügyében tervezett népszavazásról volt szó.

A DK-elnök ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet a brit Munkáspárt azon javaslatára, hogy a nagy európai kérdésekről történő szavazás esetén terjesszék ki a szavazási jogosultságot a 16-17 évesekre is. Felvetette: Magyarországon is meg lehetne fontolni, hogy amikor a hosszú távú jövőről döntenek, illetve amikor például EP-képviselőket választanak, akkor a 18 éven aluli állampolgárok is szavazhassanak. Az ő életüket sokkal jobban fogja befolyásolni az EP politikája, mint az idősebbekét – érvelt az elgondolás mellett.

Mindenkivel találkozott

Görög képviselőkkel találkozva Gyurcsánynak az a benyomása alakult ki, hogy reménykednek a görög pénzügyi válság kompromisszumos megoldásában.

Német EP-képviselőkkel az EU-orosz viszonyról folytatott eszmecserét a DK-elnök. Mint mondta, egyetértettek abban, hogy az orosz irányvonalban egyelőre aligha várható kedvező változás. Fontosnak nevezte, hogy Magyarország ne folytasson az EU-tól eltérő, különutas politikát. Elégedetten jegyezte meg, hogy úgy érzékeli, Angela Merkel német kancellár magyarországi látogatása óta a magyar kormány Oroszország-politikája a korábbinál visszafogottabb lett.

Gyurcsány Ferenc találkozott Giovanni Kesslerrel, az EU csalás elleni hivatalának, az OLAF-nak a vezetőjével is, aki elmondta, hogy az általa vezetett hivatalnak nagyon szűk a nyomozati hatásköre, és így ő nyitott lenne egy megerősített jogkörű európai ügyészség létrehozására is.

Magyarországon, ahol jelenleg 52 OLAF-vizsgálat van folyamatban, “sok dolgunk van” – mondta Kessler Gyurcsánynak a DK-elnök közlése szerint.

A volt miniszterelnök beszámolt még arról, hogy az EP szociáldemokrata frakcióülésén elmondott beszédében ellentmondásosnak minősítette a magyarországi helyzetet. Szerinte egyfelől vannak bátorító gazdasági mutatók, ugyanakkor sok konfliktus jelentkezik egy gyengülő kormány mellett.

A magyar újságírókkal folytatott beszélgetésén Gyurcsány Ferenc kitért arra is, hogy kedden, brüsszeli tárgyalásainak első napján Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője, az EP egyik alelnöke nyilatkozatot tett közzé, és abban – az Altus Zrt. uniós megbízásával kapcsolatban – egyebek közt ez áll: “Gyurcsány Ferenc állítása szerint rendszeresen jár Brüsszelbe biztosokkal találkozni, ma már ennek az okát is ismerjük: saját gazdasági érdekeiért lobbizik, hogy az EU pénzén tartsa fenn pártját”.

„Miért vádolja Pelczné Gáll Ildikó korrupcióval a néppárti EU-biztosokat?” – tette fel a kérdést Gyurcsány. Felhívta a figyelmet arra, hogy mindhárom EU-biztos tárgyalópartnere – Katainen, Oettinger és Avramopulosz – a Fidesz pártcsaládjához, az Európai Néppárthoz tartozik.

„Minden ilyen történetnek két oldala van. (…) Ha azt gondolja az alelnök asszony, hogy a Néppárthoz tartozó biztosok a DK-t segítik a Fidesz elleni küzdelemben, az azt jelenti, hogy a Fidesz már nem bízik saját pártcsaládjában sem, ez pedig a gyengeség és az elszigeteltség bevallása” – mondta a DK-elnök, és megjegyezte: brüsszeli megbeszélései során sem ő, sem tárgyalópartnerei nem vetették fel az Altus uniós megbízási szerződésének az ügyét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik