Nagyvilág

Halálra vert egy 3 éves fiút, mert káromkodott

A kisgyerek egy verekedős videojátákkal játszott, amikor a csúnya szavak kicsúsztak a száján.

Harminchárom évig tartó börtönbüntetésre ítélt egy amerikai bíróság egy 22 éves férfit, aki még 2011-ben halálra verte barátnője hároméves kisfiát, mert a gyerek káromkodott – jelentette a Chicago Tribune. Az illinoisi Waukeganben élő Thomas Albeát márciusban találták bűnösnek emberölés vádjában. A boncolási eredmények szerint a hároméves X’Zavion Charlestont legalább hétszer vágták hasba, és az ütések olyan erősek voltak, hogy „katasztrofális” sérüléseket szenvedtek a belső szervei.

A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint a fiút azután ütötte meg többször is Albea, hogy a gyerek csúnya szavakat használt, miközben egy videojátékkal játszott. A játék egyébként a véres jeleneteiről hírhedtté vált és több országban tiltólistára került Mortal Kombat volt, amivel elvileg csak felnőttek játszhatnának.

A gyereket az anyja vitte kórházba, miután az esti etetés közben feltűnt neki, hogy valami baj van vele. A kisfiú másnap délután halt meg. Az eset idején 18 éves Albea először tagadta, hogy megverte volna a gyereket, de később beismerő vallomást tett. Végül szándékos emberölés vádjában találta bűnösnek az ügyében döntő bíró, hiába kérte az ügyvédje, hogy gondatlanságból elkövetett emberölésre módosítsák a vádat.

A kisfiú rokonai felháborítónak nevezték, hogy Albea nem életfogytig tartó börtönbüntetést kapott tettéért. Az ügyészség tényleges életfogytig tartó börtönbüntetés kiszabását kérte. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik