Nagyvilág
iraki kormányerők Tikrítben (Array)

Rejtélyes fegyverrel aprítanák miszlikbe az Iszlám Államot

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

újságíró. 2015. 05. 26. 14:59

Korábban Amerika a harci kedv hiányával vádolta az iraki kormányerőket és az Iszlám Állam elleni milíciákat. Na, most megmutatják.

Az iraki kormányerők hadművelet indítottak, hogy visszafoglalják a nyugati el-Anbár tartományt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől – jelentette be kedden Ahmed al-Asszadi, a hadműveletben résztvevő síita milíciák szóvivője. A szóvivő – aki parlamenti képviselő is – közölte, hogy a hadművelet “nem fog sokáig tartani”, és a kormányerők már három oldalról körülvették a tartomány székhelyét, Ramádit. Hozzátette, hogy az offenzívában újfajta fegyvereket vetnek be, amik “meg fogják lepni az ellenséget”.

Nem részletezte, milyen fegyverekről van szó, de hozzátette, hogy a hadműveletnek a “Szolgálatodban, Husszein” fedőnevet adták, a hetedik században megölt imám, Mohamed próféta unokájának tiszteletére. A síiták által tisztelt imám említése várhatóan fel fogja bőszíteni a szunnitákat.

A IÁ a tavalyi év elején vonta ellenőrzése alá a tartomány nagy részét, és kilenc nappal ezelőtt elfoglalták Ramádit is, sok fegyvert zsákmányolva. A város eleste az iraki erőknek az utóbbi év legnagyobb veresége volt, és árnyékot vetett az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció munkájára. Ashton Carter amerikai védelmi miniszter bírálta emiatt az iraki erőket, azt mondta, hogy a kormányerők létszámfölényben voltak ugyan, de hiányzott belőlük a harci kedv.

A síita milíciák és törzsi egységek támogatta hadsereg szombaton indított ellentámadást Ramádinál, majd másnap közölte, hogy elfoglalta a székvárostól tíz kilométerre lévő Huszejba várost. A dzsihadisták is harci sikerekről számoltak be: bejelentették, hogy megkaparintották az iraki-szíriai határon fekvő el-Valid iraki határátkelőhelyet.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

3d illustration of city quarter construction with crane over black background
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.