Nagyvilág

Élő rádióadásban ütöttek agyon egy nyulat

Nyúl (Array)
Nyúl (Array)

A dán műsorvezetők arra akarták felhívni a figyelmet, hogy honnan van a hús, amit megeszünk.

Döbbenetes műsort sugárzott tegnap egy dán rádió: a két műsorvezető előbb arról beszélgetett, hogy szerintük mennyire álszent sok ember hozzáállása az állatvédelemhez, majd élő adásban agyonütöttek egy nyulat egy biciklipumpával.

Kristoffer Eriksent, az egyik műsorvezetőt a Vice szólaltatta meg. „Az elmúlt két napban elég nagy volt körülöttünk az őrület, talán mert megöltünk egy nyulat a rádióban, aztán megettük” – kezdte a beszélgetést, meg se várva az első kérdést. Pünkösdhétfőn egy három órás élő műsort készítettek, amiben szakértőkkel járták körül a témát, majd megkérték a gyakornokukat, hogy hozzon egy nyulat, hogy rajta keresztül szembesítsék a hallgatókat azzal, hogy minden egyes alkalommal, ha húst eszünk, elpusztul egy állat.

A nyulat egyébként szakszerűen ütötték agyon: Kristoffer műsorvezetőtársa, Asger vidékről származik, van tapasztalata ilyesmiben, másrészt eligazítást is kapott egy állatkerti gondozótól, aki a kígyók eledeléül szánt nyulakat szokta agyonütni.

„Tudatosulnia kéne az emberekben annak, hogy hogyan bánnak azokkal az állatokkal, amiket megeszünk. Dániában például hatalmas sertéstelepek vannak, ezrével ölik meg a kismalacokat, sokszor egyszerűen a szemétre dobják őket. A mezőgazdaságban is felmerül egy csomó állatvédelmi kérdés, de az emberek leszarják az egészet, csak az aranyos kisállatok, a kiskutyák meg a nyuszik miatt háborodnak fel” – fejtegette Kristoffer.

A műsor óta rengeteg fenyegető üzenetet kaptak. „A legbetegebb egy orosz fickótól jött, aki a műsorvezetőtársam, Asger gyerekeit fenyegette. Itt van nálam, idézem: Nem értelek, te beteg állat. Bárcsak megtalálnám a kölyködet, betörném a fejét és nézném közben az arcodat. Képzeld el, ahogy a gyereked kapkod a levegő után, miközben darabokra esik a feje.”

Asger a műsor után hazavitte a nyulat és gyerekei előtt nyúzta meg, hogy megmutassa, honnan van a hús, amit megesznek. A gyerekek ezt roppant érdekesnek találták. Kristoffer hozzátette: ezzel együtt az is nagyon fontos volt, hogy megtanítsák nekik, hogy ok nélkül, szórakozásból nem ölünk állatot. Ha húst eszünk, egy állat elpusztul, ez az élet rendje, ezzel jár, hogy az élelmiszerlánc tetején vagyunk – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik