Nagyvilág

Orbán és az EP-elnök is jól jöhet ki a vitákból

A magyar miniszterelnök eljátszhatja a polkorrektséggel szembeszálló lovagot, Martin Schulz pedig a sárkányölőt – írja egy német lap vasárnapi publicisztikájában.

„Orbán Viktor magányos harca Brüsszel ellen” – ezzel a címmel jelent meg cikk a konzervatív német vasárnapi lap, a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung hasábjain. A szerző szerint a keddi európai parlamenti vita már szinte megkedvelt rituálé: minden évben újra napirendre veszik az „aggasztó magyarországi fejleményeket”, a miniszterelnök pedig minden évben megjelenik „az oroszlán barlangjában” és elmondja ellenvetéseit.

A vita mindkét félnek használ: már az EP-elnök és Orbán közt a halálbüntetésről folytatott telefonbeszélgetés is arról szólt, hogy a magyar kormányfő eljátszhatta a politikai korrektséggel és Brüsszellel szembeszálló lovagot, Martin Schulz pedig a sárkányölőt, aki szembement egy jobboldali populistával.

A szerző úgy véli: nem biztos, hogy Orbán hideg számításból vette elő a halálbüntetés ügyét, erre utalnak az eléggé koordinálatlan reakciók. Teljesen értelmetlennek nevezte az időközben megjelent álláspontot, ami szerint nem is konkrét politikai szándékról van szó, csak arról, hogy „biztosítani kell a tabuk nélküli vita lehetőségét”.

A cikk kitér a bevándorlásról indított nemzeti konzultációra is: szerinte az a választók mobilizálását és az önigazolást szolgálja, ezt mutatja a kérdések megfogalmazása is. A sugalmazó kérdések alatt trükkösek a lehetséges válaszok is – tette hozzá.

A szerző szerint kézenfekvő, hogy Orbán miért összpontosít ennyire a mobilizálásra három évvel a következő választás előtt: a közvélemény-kutatási adatokban megmutatkozó hatalmas népszerűséghanyatlás szakmai, szakpolitikai hibákkal, korrupciós vádakkal és egy általános csömörrel áll összefüggésben, így a Fidesznek minden jól jön, ami eltereli a figyelmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik