Nagyvilág

A hivatalos élettársi kapcsolatért tüntettek Bukarestben

Az élettársi kapcsolat hivatalos elismeréséről szóló törvény elfogadását követelték szombaton a hagyományos melegfelvonulás résztvevői a román fővárosban.

A felvonulás előtt az Új Jobboldal nevű szervezet, a “Normalitás menetével” tiltakozott a homoszexualitás “népszerűsítése”, az azonos nemű párok házasságának és örökbefogadási jogának esetleges törvényi szabályozása ellen.

A két demonstrációra nem egyszerre került sor és útvonaluk sem esett egybe. A melegfelvonulás résztvevőinek számát a hírtelevíziók ötszázra becsülték. A kirívó öltözetű, élénk színű ruhákban táncoló, szivárványszínű óriászászlót hordozó demonstrálók között Remus Cernea képviselő, a melegjogok egyik következetes szószólója és Paul Brummel, Nagy-Britannia bukaresti nagykövete is felvonult, utóbbi felesége és kisfia társaságában.

Az ellentüntetésen az Új Jobboldal mintegy száz szimpatizánsa skandálta: Mentsétek meg a hagyományos családot, Románia ortodox ország. A fekete pólókba öltözött fiatalok Romániának gyerekek kellenek, nem melegek, és Bukarest nem Szodoma feliratú táblákat emeltek a magasba. Mindkét tüntetést jelentős rendőri erőkkel biztosították, incidensekről nem számolt be a román média.

800 ezer embert érinthet

A bukaresti parlamentben a következő hetekben kerül végszavazásra az élettársi kapcsolat hivatalos elismerését célzó törvénytervezet. Kezdeményezője, Remus Cernea független képviselő szerint a jogszabály 800 ezer – nem feltétlenül homoszexuális – román állampolgár számára tenné lehetővé, hogy közjegyzői nyilatkozattal bejegyezze élettársi kapcsolatát, és az így hivatalossá vált vagyonközösség alapján a házastársakéhoz hasonló jogokat szerezzen például az adóhatóság és az egészségbiztosító előtt, vagy egy hitelkérelem elbírálásánál.

A román ortodox egyház a hagyományos házasság elleni támadásnak minősítette a tervezetet és annak elutasítását kérte a parlamenttől. A hatályos román alkotmány elvileg nem zárná ki a melegházasság hivatalos elismerését sem, hiszen a “házaspárok önkéntes elhatározásával alapított család” fogalmát használja. Az alkotmány módosítását előkészítő parlamenti bizottság azonban tavaly beépítette az alaptörvény szövegtervezetébe azt a megállapítást, hogy a család “egy férfi és egy nő házassága”.

Románia 2001-ben törölte a büntetőtörvénykönyvből azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a “nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó homoszexuális kapcsolatokat”. A polgári törvénykönyv – 2011-ben elfogadott változatában is – tiltja az azonos neműek házasságát, és nem ismeri el a román, vagy más állampolgárok külföldön kötött élettársi szerződéseit sem, függetlenül attól, hogy azokat azonos vagy különböző neműek kötötték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik