Nagyvilág

Megfojtotta szomszédja kutyáját, mert ugatott

Border terrier (Array)
Border terrier (Array)

Másfél percen át nyomta le egy vízzel teli vödörbe a tízéves ebet, majd egy út menti sövény aljába dobta a bezsákolt tetemet.

Három hónapos börtönbüntetésre ítélt egy brit bíróság egy kereskedelmi pilótaként dolgozó férfit, aki megölte a szomszédban élő kutyát, mert az eb folyamatos ugatása az őrületbe kergette – jelentette a brit sajtó. Azonban nem kell börtönbe vonulni, büntetését ugyanis két évre felfüggesztették. Emellett állnia kell a per 2400 fontos költségeit is neki kell állnia. 

Az 52 éves Stephen Woodhouse a hatóságoknak elmondta: egy-másfél percig nyomta le a Meg névre hallgató hétéves kutya fejét egy vízzel teli vödörbe, miután átnyúlva a kerítésen elkapta a kis testű ebet.A tetemet ezután egy zsákba rakta, majd egy távoli helyen egy sövény aljába dobta. Később visszatért, és egy késsel megpróbálta kiszedni az állat testéből az azonosító chipet, mert attól félt, az alapján meg lehet találni a kutyát, akit eltűnése után napokig kerestek a falusiak Long Buckby-ben. Woodhouse utána egy másik helyen rejtette el a tetemet.

A kutyát nyolchónapos korában vásárolta meg Alan és Alison Boddington, súlyos beteg lányuknak, aki 2009-ben, tízéves korában hunyt el. A gyerek halála után a kutyát megtartották, mert elhunyt lányukra emlékeztette őket. A házaspár azt mondta, egyetlen másik szomszédjuk sem panaszkodott arra, hogy az eb túl sokat ugatna, és nem értették, Woodhouse a problémával miért nem kereste meg őket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik