Nagyvilág
észak-koreai rakéta (Array)

Nagyon szép rakétát photoshoppolt magának Észak-Korea

Egy kicsit azért még gyakorolhatnának: a képszerkesztő programok használatával sincsenek előrébb, mint a rakétatechnológiával.

Kicsit több, mint egy hete Észak-Korea nagy csinnadrattával jelentette be, hogy sikeresen indított ballisztikus rakétát egy tengeralattjáróról, a víz alól. Ez valóban szép teljesítmény a világ legelzártabb országától, már ha valóban megtörtént. Német szakértők azonban arra jutottak, hogy Észak-Korea a rakétatechnológiánál csak a képszerkesztő programok használatában bénábbak.

Már ott kibukik az ügyeskedés, hogy az észak-koreai tévében bemutatott képeken teljesen máshogy füstöl az a rakéta, mint a központi hírügynökség által kiadott képeken. A legszebb azonban az a vöröses paca a tengeren, ami elvileg a rakéta tükröződése lenne.

Amíg az észak-koreaiak eljutnak oda, hogy valóban képesek lesznek tengeralattjáróról rakétát indítani, addig egy kicsit rágyúrhatnának a Photoshop használatának gyakorlására is – állapítja meg az esetről beszámoló Gawker.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.