Nagyvilág

“Ráléptünk az észak-koreai útra”

maduroa (Array)
maduroa (Array)

Az ország, ahol személyigazolvány kell a bevásárlóközpontokban és ujjlenyomatot vesznek a gyógyszertárban. A wc-papír és a tej hiánycikk, de az elnök szerint nincs baj, csak a burzsoá üzletemberekkel állnak harcban.

A helyszín Venezuela, ahol Nicolás Maduro elnök Chávez 2013-as halála után vette át az ország irányítását, rendszeresek az ellenzéki megmozdulások és az ezt követő megtorlások, miközben állandósultak a gazdasági problémák. A Hír24-nek egy venezuelai fiatal beszélt arról, hogy milyen az élet a dél-amerikai diktatúrában.

Egy évvel ezelőtt az egyetemisták vezetésével több ezren voltak az utcákon, a rezsim csak úgy tudta megfékezni a demonstrációkat, hogy állandosította a rendőri brutalitást, a felvonulások végén vagy szélén haladókat például megverték vagy elrabolták.

Csak rosszabb lett minden

Venezuela évek óta az egyik legveszélyesebb ország a világon, 2013-ban nagyjából huszonötezren vesztették életüket erőszakos utcai támadások során, rengeteg a rablás és a betörés is. Beszélgetőpartnerem – az egyszerűség kedvéért nevezzük őt Fernandonak – a fővárosban, Caracasban jár egyetemre, részt vett a tavalyi tüntetésekben is, de állítja, azok teljesen haszontalanok voltak. “Fáj kimondani, de csak rosszabb lett minden. A gazdaság romokban, hiába jelentette be Maduro, hogy 30 százalékkal növelik a minimálbért és a nyugdíjakat, erre biztos, hogy nincs pénz” – véli a közgazdaságtant hallgató Fernando, “ami azért eléggé manipulált képzés”, teszi hozzá csendben.

 Nicolás Maduro
Kép: Europress Fotóügynökség 

Az országban egyébként januárban már 15 százalékkal megemelték a minimálbért, ami így a most bejelentett intézkedéssel együtt 6700 bolivar. Ez hivatalos árfolyamon átszámítva 1160 dollárnak felel meg, a feketepiacon azonban nem ér többet 25 dollárnál. Tavaly Venezuela produkálta a legmagasabb inflációt a világon, a hivatalos adatok szerint 68,5 százalék volt, de a valóságban még ennél is magasabb lehet ez a szám. Maduro közben azt próbálja elhiteteni a néppel, nincs baj, csak harcolni kell a jobboldal, meg a burzsoázia ellen.

Bevásárlás: lista, személyi, ujjlenyomat

A gazdaság pocsék állapotát az emberek a saját bőrükön érzik, a boltokban rendszeresen hiánycikk az alapvető élelmiszernek számító tej és az alapvető higiéniai termék, a wc-papír is.

“Ha pedig van, akkor hatalmas sor áll a boltok előtt, sokan abból élnek, hogy jó pénzért beállnak mások helyett a sorba, ezért a kormány kitalálta, hogy csak személyivel lehet vásárolni az állam tulajdonolta boltokban, néhány gyógyszertárban pedig ujjlenyomatot is kérnek” – meséli Fernando, amiről korábban a Guardian is írt.

Nemrég pedig arról is hírt adtunk, hogy az országban már 17 ezer forintnak megfelelő bolivarba kerül egy csomag (3 darab) óvszer, ami egészségügyi krízishez is vezethet. “Ha az állam nem fúj visszavonulót a gazdaságból, óriási problémák jöhetnek. Ez az óvszeres dolog csak a jéghegy csúcsa, a fiatalokat nem érdekli, hogy nem tudnak védekezni az esetleges nemi betegségek ellen, pénzük meg nincs megvenni, sem legálisan, sem a fekete piacon.”

Aki nem úgy szólal meg, lecsapnak rá

“Az állami médiumok nézhetetlenek, abból semmit sem tudunk meg a valóságról, Maduro ugyan a gazdasági válságra nem találja a receptet, de retorikailag nagyon ott van” – foglalta össze Fernando, mi jut el egy átlag venezuelaihoz. A napokban a rezsim le is csapott az újságírókra.

Többen is átvették ugyanis a spanyol ABC egyik tudósítását, amiben leírják, hogy az ország második embere, a parlament elnöke, Diosdado Cabello ellen az amerikai igazságügyi hatóság drogkereskedelemmel összefüggésben indított nyomozást. Az amerikai drogellenes ügynökség (DEA) állítja, a parlament elnöke az egyik, lehetséges, hogy az elsőszámú vezetője egy kábítószercsempész kartellnek.

 Cabello és Maduro
Kép: Europress Fotóügynökség 

A hír venezuelai megjelenése után beindult a cenzúra, az El País cikke szerint Maduro jobbkeze tagadta a vádakat és bírósághoz fordult, az igazságszolgáltatás pedig lecsapott. Kiutazási tilalommal sújtotta három újság főszerkesztőjét, amiért rossz hírbe hozták a parlament szocialista elnökét. Az érintettek között van az El Nacional című napilap, a La Patilla hírportál és a Tal Cual című hetilap főszerkesztője. Utóbbi, Teodoro Petkoff a kiutazási tilalom miatt a minap nem tudott elutazni Spanyolországba egy díjátadóra. Az El Nacional korábban arról írt, hogy hasonló büntetést róttak ki a három orgánum további 19 munkatársára is. Az SNTP sajtószakszervezet szerint a bírósági határozattal újabb csapást mértek a venezuelai sajtószabadságra.

Maduro figyelmeztet

“A drogcsempészet vádjával kapcsolatban az elnök is megszólalt, mindenkit óva intett attól, hogy támadja a kormányát” – meséli Fernando, milyen volt a fogadtatása a hírnek. “Maduro bejelentette, az egészet csak az ultrajobboldali média támadásának tekinti, szocialistaként nem is mondhatott mást, majd figyelmeztetett, aki Cabellot – vagy bárki mást a környezetéből – támadja, az őt, az elnököt támadja. Semmibe veszik a sajtó- és szólásszabadságot. Tavaly ezért még tüntettünk, ma semmi. Ráléptünk az észak-koreai útra.”

Disclaimer: Fernandot évek óta ismerem, barátként tekintünk egymásra, az igazi neve pedig nem Fernando, az ő kérésére változtattunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik