Nagyvilág

Saját amerikai embere szívatja meg a magyar kormányt

connie mack (Array)
connie mack (Array)

A Miniszterelnökség lobbistája kiharcolt egy kongresszusi meghallgatást. Az amerikai magyarok minden követ megmozgatnak, hogy mégse tartsák meg.

Az amerikai kongresszusban is Magyarország lesz a téma: a képviselőház egyik albizottsága meghallgatást tart a magyar-amerikai viszonyról. A tanácskozást Dana Rohrabacher republikánus képviselő hívta össze, aki folyamatosan Putyin-barát álláspontot képvisel, ennek megfelelően nagyon rossz a kongresszusban a megítélése – írja az Index.

A meghallgatással az lett volna Rohrabacher célja, hogy segítse a magyar-amerikai viszony javulását, az amerikai magyarok szerint viszont csak károkat okozhat az esemény. Ugyanis biztosra vehető, hogy Orbán ostorozása kerül terítékre, több amerikai magyar vezető vissza is mondta a részvételt.

Úgy tudni, hogy a kongresszusi esemény mögött Rohrabacher egykori képviselőtársa, Connie Mack áll, akinek cégeit tavaly bérelte fel a Miniszterelnökség és a Századvég, közel 1,4 milliárd forint értékben. Mack ugyanakkor a magyar külügyi apparátustól és a Fidesszel elvileg baráti viszonyban lévő amerikai magyar szervezetektől teljesen függetlenül lépett akcióba – az amerikai magyarok szerint a meghallgatás teljesen értelmetlen, időszerűtlen és rendkívül káros is. Ők – paradox módon épp a magyar kormány hivatalos lobbistája ellen – épp azért mozgatnak meg minden követ, hogy a meghallgatást elnapolják.

Az amerikai kongresszusi meghallgatás budapesti idő szerint kedden este nyolc órakor kezdődik, épp azután, hogy az Európai Parlamentben is a magyar kormány tevékenységéről vitáznak, különös tekintettel a halálbüntetés napirenden tartására és a bevándorlásellenes szólamokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik