Nagyvilág

Magyar író nyerte az egyik legrangosabb irodalmi díjat Londonban

Krasznahorkai László kapta meg idén a brit Man Booker Nemzetközi Díjat, amelyet szakmai körökben az egyik legjelentősebb elismerésnek tartanak az irodalmi Nobel-díj után. Az eredményt a londoni Viktória és Albert Múzeumban jelentették be. 

Krasznahorkait tíz döntős közül választotta a legjobbnak az öttagú döntőbizottság – a díjjal 60 ezer font pénzjutalom is jár.

Krasznahorkai László   Forrás: www.krasznahorkai.hu

A magyar író legismertebb művei közé tartozik a magyarul 1985-ben megjelent Sátántangó, amelyet később Tarr Béla rendező filmesített meg. Tarr egyébként Krasznahorkai több alkotását is feldolgozta, utolsó filmje, A torinói ló forgatókönyve is a most elismert magyar szerző munkája.

Krasznahorkai első írása, a Tebenned hittem 1977-ben jelent meg a Mozgó Világban. Azóta született műveit, köztük Az ellenállás melankóliája, a Háború és háború, a Rombolás és bánat az Ég alatt címűeket a nemzetközi színtéren is elismeréssel fogadták.

Több szakmai díjjal is kitüntették, egyebek mellett 1993-ban a német Bestenliste díjat, 2004-ben Kossuth-díjat, 2010-ben Brücke-Berlin-díjat, két évvel később pedig Prima Primissa díjat kapott.

Krasznahorkai 1954-ben született Gyulán, 1982 óta tevékenykedik szabadfoglalkozású íróként. A rendszerváltás óta csak megszakításokkal él Magyarországon, sok időt tölt Németországban, de lakóhelyét időről időre változtatgatja – élt Franciaországban, Spanyolországban, az USA-ban, és még sokfelé a világban, Kínában és Japánban is. Két gyermeke van.

A Man Booker Nemzetközi Díjat 2005 óta kétévente ítélik oda, ahogy az azt kezelő alapítvány weboldalán írják, „egy szerző teljes munkásságáért, nem pedig egy bizonyos regényért”. Olyan írók kaphatják, akik vagy angolul írnak vagy jelent meg munkájuk angol fordításban.

Az eddigi győztesek listáján szerepel az albán regényíró, Ismail Kadare, a nigériai Chinua Achebe, a kanadai Alice Munro, az amerikai Philip Roth és a szintén amerikai Lydia Davis.

A jelölteket minden évben a döntőbizottság tagjai ajánlják és választják ki – nem kiadók vagy egyéb szervezetek jelölésére kerülhetnek a legjobbak listájára. Az idei döntősök között voltak egyebek mellett afrikai, indiai, argentin és amerikai szerzők is. A díj történetében Krasznahorkai volt az első magyar író, akit erre az elismerésre jelöltek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik