Nagyvilág
ékszerek (Array)

Londoni ékszerrablás: heten őrizetben

Őrizetbe vett hét gyanúsítottat a brit rendőrség, az előző hónapban elkövetett, regénybe illő londoni ékszerlopással kapcsolatban, amelyet a szigetország legnagyobb értékű lopásaként emlegetnek.

A hatóságok tájékoztatása szerint tizenkét észak-londoni és délkelet-angliai helyszínen összesen hét, 48 és 76 év közötti brit férfit vettek őrizetbe az ékszerlopás ügyében. A kedd reggeli műveletben több mint kétszáz rendfenntartó vett részt. Mint azt a nyomozók elmondták, az egyik helyszínen “nagy értékű vagyontárgyakkal teli” zsákokat találtak, amelyekről azt gyanítják, hogy az áprilisi bűncselekmény során lopták el őket.

A hatalmas értékű ékszerlopás április elején történt az ékszerészek londoni negyedében, a Hatton Gardenben. A betörők több falon keresztül, alagutat ásva jutottak be a Hatton Garden értékmegőrző épületének liftaknájába, ahol köteleken leereszkedtek, majd egy nagyteljesítményű vágószerszám segítségével hatoltak be a 45 centiméter vastag biztonsági ajtón át az alagsori páncélterembe, ahol a negyed ékszerészei készleteiket tárolják. Az ott található 600 tárolódobozból mintegy 60-70-et törtek fel és ürítettek ki, készpénzt, gyémántokat és ékszereket zsákmányoltak.

A zsákmány összértékéről nem közöltek pontos adatokat, a The Sun című brit bulvárlap szerint azonban a kár értéke a 200 millió fontot (82 milliárd forint) is elérheti. A Hatton Gardenben már korábban is történt több nagy betöréses lopás. 1987-ben két fegyveres rabló 60 millió font értékű zsákmánnyal távozott.

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2018. szeptember 22.
Résztvevő pihen a katasztrófavédelem országos lépcsőfutó bajnokságán a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületének lépcsőházában 2018. szeptember 22-én. A rajthoz álló tűzoltóknak teljes felszerelésben kellett teljesíteni a huszonkét emeletes versenytávot.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Tűzoltók: Szopat minket a kormány

Egyre kevésbé alkalmas feladatára a magyar tűzoltóság: dagad a vízfej, a kedvezményeiket veszítő vonulósok éhbérért dolgoznak, felszerelésük korszerűtlen, s még a nevüket is elvették tőlük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Police officers tear the shirt of a protester during a clash inside a shopping arcade in Sha Tin of Hong Kong after a rally against a controversial extradition law proposal in Sha Tin district of Hong Kong on July 14, 2019. - Riot police and protesters fought running battles in a Hong Kong shopping mall on July 14 night as unrest caused by a widely loathed plan to allow extraditions to mainland China showed no sign of abating. (Photo by Philip FONG / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.