Nagyvilág

Gripen-baleset: ez történt a magyar vadászgéppel

gripen baleset (Array)
gripen baleset (Array)

A pilóták megúszták, a gépen elég komoly sérülések vannak, de rendbehozható.

Korábban írtuk: kedden Csehországban balesetet szenvedett a magyar hadsereg egyik Gripen vadászgépe. Az első információk arról szóltak, hogy a gép lezuhant, később kiderült: valójában a kifutópályán futott túl, leszállás közben nem tudott időben megállni.

Az Origo azt írja: a most lezuhant gép anyagilag hatalmas veszteség. 14 Gripent lízingelünk, ezek után még a jövő év végén is 93,9 milliárd forint lesz a tartozásunk. Az elmúlt években a Honvédelmi Minisztérium költségvetésének nagy részét a Gripenek árának törlesztése tette ki, csak idén 23 milliárd forintot fizetünk utánuk, pedig már tíz éve nálunk vannak.

A gép a leszállópályától néhány száz méterre egy szántóföldön állt meg, jobb oldalára dólve. A gép elején és hátulján is nagyon súlyos sérülések láthatóak, az orra például letört. Ennek ellenére a cseh köztévének nyilatkozó szakértő azt mondta: helyrehozható a vadászgép. A szántóföldön láthatóak azok az ejtőernyők is, melyekkel a két pilóta katapultált. Őket orvosi vizsgálatra vitték. A területet a hatóságok lezárták.

 MTI / AP

A cseh védelmi minisztérium szóvivője azt mondta: a pilóták az előírások szerint katapultáltak – ha a gép irányíthatatlanná válik és komolyabb veszély fenyeget, el kell hagyni a gépet. „Mindketten jól vannak, semmi drámai nem történt” – közölte Petr Medek az MTI tudósítójával.

A cáslavi repülőtér szóvivője azt mondta: még nem tudni, hogy a baleset a pilóták hibájából történt-e vagy műszaki problémák léptek fel. A repülőtér jelenleg nem fogad gépeket.

 MTI / AP

Cáslavban közös cseh-magyar-svéd légi hadgyakorlat zajlik, amit a Gripeneket használó hadseregek számára hirdettek meg. A hadgyakorlaton Thaiföld pilótái is jelen vannak, de vadászgépek nélkül. A baleset után felfüggesztették a hadgyakorlatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik