Nagyvilág

Kilenc halott a motoros leszámolásban

pisztoly (lövés, pisztoly, )
pisztoly (lövés, pisztoly, )

Kilenc halálos áldozatot követelt a texasi Wacóban egy fegyveres összecsapás, amelyben legalább három amerikai motoros banda tagjai estek egymásnak, közölte a helyi rendőrség.

A konfliktus helyi idő szerint vasárnap ebédidőben, egy autópálya menti zsúfolt bevásárlóközpont Twin Peaks nevű étterme mellett tört ki. Nyolcan a helyszínen, egy kilencedik személy pedig a kórházban halt meg. Mindannyian motoros bandák tagjai voltak, írják a helyi lapok.

Az összecsapás18 sebesültjét szúrt és lőtt sebekkel szállították kórházba. Azt egyelőre nem közölték, hogy a sérültek között vannak-e olyanok, akik nem tartoznak egyik csoporthoz sem. Az incidens hatalmas pánikot okozott a környéken.

A lövöldözés közvetlen oka egy parkolóhely körüli nézeteltérés lehetett. A feszültség azonban hónapok óta fokozódott a bandák között. A Twin Peaks előtt vasárnap több tucatnyi motort állítottak le. A rendőrség előre tudott a találkozóról, ezért megerősítette jelenlétét az étteremnél.

A hiányos öltözetű pincérnőiről ismert étteremlánc helyi egységénél előbb ökölharc tört ki, majd üvegek, furkósbotok, láncok és kések kerültek elő, végül lőfegyverek is eldördültek. Több motorost rendőrök lőttek meg; az egyelőre nem derült ki, hogy halálos lövést is leadtak-e. Három motorost, aki később be akart hatolni a helyszínre, hogy bosszút álljon társaiért, őrizetbe vettek.

A rendőrség szerint a beavatkozás életeket mentett meg. Helyszíni beszámolók szerint a Twin Peaks és egy szomszédos üzlet parkolóját az összecsapás után földön heverő testek borították.

A helyszín körül megerősítették a biztonsági őrizetet a további összecsapások megelőzése érdekében. A nyomozásba a helyi rendőrség mellett a szövetségi Alkohol-, Dohány-, Lőfegyver- és Robbanóanyag-ügyi Iroda (ATF) is bekapcsolódott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik