Nagyvilág

Irán hadihajókkal hergeli a szaúdiakat

Jemen-haboru(960x640).jpg (jemen, )
Jemen-haboru(960x640).jpg (jemen, )

Egy segélyhajójuk mellé rendeltek ki két hadihajót, hogy kísérjék be egy jemeni kikötőbe. A szaúdiak fegyverszállítástól tartanak, nem örülnének, ha az általuk lőtt jemeni síita lázadók utánpótláshoz jutnának.

Két iráni hadihajó csatlakozott hétfőn a Jemenbe humanitárius segélyeket és nemzetközi aktivistákat szállító iráni teherhajóhoz, ami az előző nap lépett be az Ádeni-öböl területére, és a tervek szerint május 21-én éri el a jemeni Hodaida kikötőt – közölte az iráni Tasznim hírügynökség. A Sahidi nevű hajó kapitánya, Maszúd Gázi Mirszaid elmondta: kapcsolatba lépett vele az iráni 34. flotta, és közölték, hogy kísérni fogják a segélyhajót egészen Hodaidáig. A Tasznim hozzátette, egy rombolóról és egy kísérő hajóról van szó.

A Szaúd-Arábia vezette arab koalíció többször is megvádolta Iránt azzal, hogy fegyverekkel támogatja a jemeni síita húszi lázadókat, akiknek az állásai ellen az arab országok gépei március 26. óta intéznek légicsapásokat. A térségben őrjáratozó koalíciós hajók minden Jemenbe tartó vízi járművet átvizsgálnak. Iráni tisztviselők azonban az elmúlt napokban kijelentették, hogy ehhez nem járulnak hozzá, és háborúval fenyegettek, ha a hajót megtámadnák. A Sahidi célja, Hodaida jelenleg a síita felkelők kezén van. Irán korábban közölte, hogy a Sahidin élelmiszert, egészségügyi segélymunkásokat és hét nyugati aktivistát szállít.

 Jemenben véres polgárháború dúl a síiták, szunniták, na meg az al-Kaida között

Múlt hónapban az arab erők a jemeni Szanaa repülőterét bombázták, hogy megakadályozzák egy iráni teherszállító repülőgép leszállását. Az amerikai haditengerészet pedig egy repülőgép-hordozót vezényelt a jemeni partok közelébe, hogy más amerikai hadihajókkal együtt megakadályozza a húszi felkelőknek szánt iráni fegyverszállításokat. A lépést a hajózási útvonalak biztosításával indokolták. Korábban a nemzetközi vöröskereszt humanitárius katasztrófának nevezte a polgárháború sújtotta országban uralkodó állapotokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik